Nagyvilág

Nyolc embert gyilkoltak meg Atlanta környéki masszázsszalonokban

AFP
AFP
Az elkövető ázsiai nőkre vadászhatott.

Legalább nyolc embert agyonlőttek Georgia amerikai állam három masszázsszalonjában kedden.

A CNN és az NBC News amerikai hírtelevíziók a rendőrségre hivatkozva közölték, hogy a tagállami székhelytől, Atlantától 60 kilométerre északra található Cherokee megyében két embert lőttek agyon és hármat megsebesítettek Acworth város egyik ázsiai masszázsszalonjában. A kórházba kerültek közül ketten később belehaltak lőtt sebeikbe.

Nem sokkal később két másik, egymáshoz közel található atlantai masszázsszalonban is lövések dördültek el. A rendőrség szerint az utóbbi két esetben négy ázsiai származású nő halt meg.

A New York Times szerint nyolc áldozatból hat ázsiai, ezért a hatóságok rasszista indítékot feltételeznek. Összesen hét nő és egy férfi halt meg.

A rendőrség felvételeket tett közzé egy gyanúsítottról, és az esetleges szemtanúk közreműködését kérte. Három órával a Cherokee megyében történt gyilkosságokat követően a rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves férfit Atlantától 240 kilométerre délre.

A videofelvételek alapján erős a gyanú, hogy mindhárom helyen a Robert Aaron Long néven azonosított férfi követte el a támadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik