Nagyvilág

Arthur medve lelövését már az EU is vizsgálja

AGENT GREEN / MASZOL
AGENT GREEN / MASZOL
Eljárást indít a medveóriás ügyében a korrupcióellenes ügyészség is.

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot indított hivatali visszaélés gyanúja miatt – írja a Maszol.ro. A medvevadászat engedélyezésével kapcsolatos iratok törvényességét vizsgálják, egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak, miután vélhetően Románia (és egész Európa) legnagyobb medvéjét (Arthurt) kilőtte Emanuel von und zu Liechtenstein Ausztriában élő herceg.

Korábban a kézdivásárhelyi ügyészség orvvadászat és jogtalan fegyverhasználat gyanúja indított vizsgálatot. Az Agent Green természetvédő szervezet szerint márciusban, egy törvénytelenül szervezett trófeavadászaton végzett az arisztokrata a háromszéki Ozsdola mellett, védett területen a nagyvaddal.

Kapcsolódó
Egy liechtensteini herceg engedély nélkül lőtte ki Arthurt, Románia legnagyobb medvéjét
Egy természetvédő szervezet szerint ez így orvvadászat volt, mert kilövési engedélye egy anyamedvére szólt.

A vadászat a nemzetközi sajtóba is bekerült, azt immár az Európai Bizottság is figyelemmel kíséri, írta a Politico. A környezetvédelmi biztos abban bízik, hogy a román hatóságok a legapróbb részletekig kivizsgálják az esetet, különös tekintettel arra, hogy Romániát tavaly kötelezettszegési eljárással fenyegették meg, ha nem érvényesíti az EU-s direktívákat a védett területekre vonatkozóan.

A Transindex arról ír, hogy Arthur-ügyben a közvélemény két táborra szakadt, miközben a valós tényekről egyelőre nagyon keveset tudni, az ozsdolai polgármester és a helyi vadásztársaság vezetője azt nyilatkozta, ők nem is hallottak Arthur medvéről, és nem is egy nőstény/bocsos medve kilövésére kértek engedélyt.

A polgármester szerint Ozsdolán két év alatt 17 olyan eset volt, amikor a medvék állatokat öltek, de a kárt nem egyetlen példány okozta, többen megfordultak a falu határában, közöttük olyan nagyok is, mint a kilőtt medve. Mint mondta, nem is bocsos medvét akartak kilövetni, azt törvényesen csak elaltatni, elszállíttatni lehet.

Az ozsdolai vadászegyesület vezetője tagadta az orvvadászatot és azt is, hogy Románia legnagyobb medvéjét akarták kilőni. Azt mondta, ők csendben akarták végezni a dolgukat, egy kis pénzt akartak keresni azzal, hogy a herceg lőtte le, de „rossz időben voltak rossz helyen”. Az éjszakai vadászaton nem látták, mekkora az állat, csak feltételezték, hogy a problémás egyed került puskavégre, mert a falu környékén látták. Azt nem árulta el, ki volt az összekötő a herceggel.

Az biztos, hogy a medvék védettek, az állattartóknak komoly károkat okoznak, a vadászok szerint ezért megoldás az ellenőrzött kilövés. Nem mellesleg nagy üzlet is (a herceg 7 ezer eurót fizetett). A természetvédők azt mondják, nem az a baj, ha a problémás medvét kilövik, hanem az elképesztő méretű orvvadászat, ami a vadállományt veszélyezteti. Gyakori jelenség, hogy a vadászok – bár speciális esetekre hivatkoznak – nem azokat a medvéket lövik ki, amelyek valóban károkat okoztak, hiszen a  trófeavadászok sokkal többet fizetnek, a medvékre külön-külön pályáznak.

A politikai érdek is inkább a medvék kilövésének lehetőségét keresi, az állam – az Európai Unió elveivel ellentétesen – a medvevadászat engedélyeztetésében érdekelt, de ez sem jelent megoldást a valós problémára, hogy lassan minden medve kártevővé válik az ember számára, mert kiszorulnak természetes élőhelyükről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik