Ausztriában május 19-én, azaz jövő szerdán kinyitnak a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután.
A döntés alapját egyfelől a járványügyi mutatók – a vártnál kedvezőbb – alakulása, másfelől az oltások előrehaladása és a kiterjedt tesztelés jelenti. Ausztriában október 5-e óta először hétfőn regisztráltak ezernél kevesebb új koronavírusos megbetegedést, és azok száma, akik legalább az első adag oltást megkapták, meghaladta a két és félmilliót.
A kancellár hangsúlyozta, a nyitás legfontosabb alappillére a távolságtartás és a maszkviselés mellett a május 19-étől életbe lépő “zöld útlevél” lesz, mely ugyan még nem egységes digitális formában jelenik meg, de a beoltottaknak, a gyógyultaknak és a negatív koronavírus teszttel rendelkezőknek szabad belépést biztosít az élet különböző területein. Mindenkinek a saját igazolása szolgál majd belépőül – a kereskedelmi egységek és a múzeumok kivételével – az újra nyitó éttermekbe, hotelekbe, a kulturális és sport rendezvényekre is.
- A kinyitó éttermek belső tereiben egy asztalnál négy felnőtt, illetve a hozzájuk tartozó gyerekek tartózkodhatnak, a teraszokon és kerthelyiségekben viszont tíz főben maximálták egy-egy asztaltársaság létszámát. A pincéreknek FFP2-es maszkot kell viselniük, amennyiben nem rendelkeznek érvényes koronavírusteszttel.
- A kulturális és sportlétesítmények befogadóképességük 50 százalékát tölthetik be, abban az esetben, ha garantálható a kiosztott ülőhelyek biztosítása. A szabályozás beltéren 1500, míg kültéren 3000 főben maximálta a közönség létszámát, függetlenül az adott intézmény méretétől. Tehát egy 20 ezres befogadóképességű stadionba is csak maximum 3000 szurkoló mehet be egy adott mérkőzésre, míg például egy 600 férőhelyes színházba csak háromszázan válthatnak majd jegyet. Mindenütt kötelező lesz a maszkviselés és a negatív koronavírusteszt.
- A zárórát mind a vendéglátó egységekre, mind a kulturális és sportrendezvényekre vonatkozóan 22 órában határozták meg, valamint 15 percen túli tartózkodás esetén regisztrációs kötelezettség is életbe lép, hogy ha mégis megbetegedés fordul elő, könnyebb legyen a kontaktkutatás.
- A vásárok, illetve a különböző kongresszusok is megtarthatók május 19-étől hasonló feltételek mellett. A 11 főnél nagyobb létszámú rendezvények esetén csak bejelentési kötelezettség, míg 51 fő felett az egészségügyi hatóságok engedélye is szükséges lesz.
- A fitness szalonok is kinyithatnak, de a belépő negatív teszten túlmenően meghatározták, hogy 20 négyzetméteren csak egy ember tartózkodhat.
- Az iskolák két nappal előbb, május 17-én, hétfőn térnek vissza a hagyományos jelenléti és teljes létszámú oktatásra, továbbá heti háromszor tesztelik majd a gyerekeket.
- Az esküvők és céges ünnepségek egyelőre még nem megengedettek, ezek megtartásának céldátumát július 1-ére ígérte a kancellár.
Az elmúlt napon közel 800 új fertőzést és tíz koronavírusos halottak regisztráltak Ausztriában.