Nagyvilág koronavírus

Zár a világ legátoltottabb országa, miután elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma

Getty Images
Getty Images

A fertőzöttek számának növekedése miatt újra korlátozásokat kellett bevezetni az Afrika keleti partjainál található Seychelle-szigeteken, ahol már a lakosság 60 százaléka megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét oltását, és ezzel a világ legátoltottabb országának számít, írja a BBC.

A közel százezres lakosságú országban május elején három nap alatt 500 új esetet azonosítottak és körülbelül ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

Az aktív fertőzöttek harmada egyébként már megkapta az oltóanyag mindkét dózisát, a többieket vagy csak egyszer oltották, vagy egyáltalán nem. Négyötödük helyi lakos, egyötödük külföldi turista.

A szigorítások között szerepel, hogy az iskoláknak be kell zárnia és a sporteseményeket is felfüggesztették két hétre. A bárok, éttermek és üzletek hamarabb zárnak és bizonyos összejöveteleket is betiltottak.

A Seychelles-szigeteken még januárban kezdtek el oltani a kínai, Magyarországon is használt Sinopharm vakcinával, amit az Egyesült Arab Emírségektől kaptak ajándékba.

Április közepéig a beadott vakcinák 60 százaléka volt Sinopharm, a maradék pedig az Indiában gyártott AstraZeneca.

A BBC cikkében megjegyzi, a kínai és az emír kutatások szerint a Sinopharm oltóanyaga 79 és 86 százalék közötti védettséget nyújt a koronavírus ellen. A vakcinát hamarosan a WHO is jóváhagyhatja.

Kapcsolódó
Merkely Béla: Nem kell jelenleg harmadik oltás a kínai vakcinából
A professzor azt mondta, a vakcinák, ellenanyagszinttől függetlenül, mindenkinél kialakítják a védettséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik