Nagyvilág koronavírus

„Feketepiaca nyílt az éltető levegőnek!”

Rebecca Conway / Getty Images
Rebecca Conway / Getty Images
Fodor Kata még a járvány berobbanása előtt érkezett Indiába. Delhiben ő is elkapta a koronavírust, így belülről látta, hogyan küzd a járvánnyal az ország.

Parkolókban elégetett halottak, rendőrségi barikádokkal lezárt utak, oxigénhiány a kórházakban – ezekhez hasonló apokaliptikus jelentések és fotók érkeznek az utóbbi hetekben Indiából. Fodor Kata április elején érkezett magánéleti és hitéleti okokból az ország fővárosába, Delhibe, amikor még egyáltalán nem lehetett ilyesmikről hallani.

Amikor megérkeztem, mindenki élte az életét, járt a piacra, ment a dolgai után, aztán nagyon gyorsan berobbant a járvány, lezárták a várost, és minden alapvetően megváltozott

– mesélte a fiatal nő.

A rémisztő fejleményeket azonban Kata nem csak kívülről figyelte, mivel ő is elkapta a koronavírust, amiből szerencsére már felépülőben van.

Újraélesztés a váróban

Kata egy szombat reggel először csak fáradtságot és kedvetlenséget érzett, nem gondolt először semmi nagy bajra, mert az előző nap még teljesen jól volt, órát tartott online. Estére viszont 39 fokos láza lett, és másnap már ment is az egyik ügyeleti központba.

Mint mesélte, telefonon elmondták neki, hogy melyik covid-központ van hozzá a legközelebb. Itt kézről kézre adták az ápolók és az orvosok: nagy volt a pörgés, de minden olajozottan zajlott, még ha kaotikus állapotok is uralkodtak. Az viszont kifejezetten rémisztő volt, hogy éppen mellette omlott össze egy idősebb férfi keringése, akit a váróban kezdtek rögtön reanimálni.

Arra gondoltam, hogy ha eddig nem voltam covidos, akkor most biztosan az leszek

– mesélte, ugyanis a szerinte lehető legszakszerűbb és legprofibb egészségügyi személyzet sem tudta megoldani az emberek elkülönítését, mert annyian voltak.

Fodor Kata / Facebook

Valószínűleg ő már betegen került a kórházba, ahol a PCR-teszt ki is mutatta, hogy fertőzött. Azt nem nézték külön, hogy a koronavírus melyik változatát kapta el, bár Indiában jelenleg – nem meglepő módon – az indiai mutánsra keresztelt verzió terjed a leginkább. Ez a vírusmutáció gyorsabban és agresszívabban terjed, mint amiből kialakult, azonban Kata elmondása szerint a tünetei nem súlyosabbak.

Ő viszonylag gyorsan, szűk két hét alatt már kifelé jött belőle, amikor beszéltünk. Általános gyengeség és száraz köhögés maradt utána, ami viszont a poszt-covid tüneteket elnézve egész hosszan tarthat.

Kórházba kerülni szinte lehetetlen

Kata azt mondta, hogy gyógyszereket kapott, de pontosan annyit vágtak le neki a levélről, amennyit be kellett vennie. Ráadásul a gyógyszerekért el kell menni a kórházba, fertőzöttség ide vagy oda. Az utcákon azonban jóval kevesebben vannak, ami a 19 milliós városban még így is jelenthet zsúfoltságot olykor. Azaz hiába a lezárás, a karantént körülbelül lehetetlen teljesen betartani, betartatni.

Narendra Modi miniszterelnököt ostorozták is sokan, hogy ő és a kormánya lelkén szárad, hogy így eldurvult a járvány. A miniszterelnök ugyanis kifejezetten ellenezte a lezárásokat nagyon sokáig, mert az indiai gazdaságot a korábbi intézkedések is jelentősen visszavetették, ezért csak az utolsó utáni pillanatban volt hajlandó szigorú intézkedésekről dönteni. A tavalyi első hullám idején elrendelt vesztegzár következtében sokan elvesztették a munkájukat, a gazdasági teljesítmény 24 százalékkal csökkent 2020 áprilisa és júniusa között az előző év azonos időszakához viszonyítva.

És gyógyszer ugyan van, de az egészségügy valóban összeomlott. Katának erről személyes tapasztalata is van, ugyanis a szomszédjában élő idősebb férfit kétoldali tüdőgyulladással is sorra küldték el a kórházak, mert mindenhol telt ház van.

Mint Kata írta korábban, a magánkórházakból néhány még fogad betegeket, de ezeket az intézményeket csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. A központi betegirányításnak nyoma sincs, és mentőt is csak pénzért lehet foglalni napokkal későbbre. De még ha sikerül is mentőt szerezni, a kórházak akkor sem tudnak mit kezdeni a beszállított betegekkel.

Az oxigénpalack is nagyon felkapott termék lett, sokan próbálnak otthonra beszerezni a bajba került családtagoknak egy-egy darabbal. Egy hete még 40 000, tegnap pedig már 100 000 forintért lehetett beszerezni egy palackkal, igazi feketepiaca nyílt az éltető levegőnek!

– írta Kata egy hete.

Ha lakosságarányosan összehasonlítjuk az indiai adatokat a magyarokkal, akkor látszik, hogy Indiában csak az utóbbi napokban lett rosszabb a helyzet a fertőzöttek lakosságarányos számát tekintve, mint nálunk. Korábban szinte semmit nem érzett meg a szubkontinens a világjárványból, igaz, a tesztelés sem volt túl kiterjedt. Azonban a Magyarországnál százharmincszor népesebb országban ezek napi 300 ezer feletti új fertőzést jelentettek már az utóbbi két hétben, és ekkora volument nem képes kezelni az indiai ellátórendszer.

A tehermentesítést hotelek bevonásával és tábori kórházak létesítésével igyekeznek megoldani, de ez csak szépségtapasz a teljes összeomláson.

Eladták az oltóanyagot saját maguk elől

A javulás is feltehetően elég lassú lesz, mert nagyon lassan halad az oltási folyamat, és addig még rengeteg áldozatot szedhet a vírus Indiában. Ez is csak abszolút számokban értendő, Magyarországon például – ahol az utóbbi hetekben vagy a legrosszabb, vagy közel a legrosszabb volt a helyzet a halálozások számát nézve lakosságarányosan – messze többen halnak meg még mindig a népességhez viszonyítva, mint Indiában, ahol ez így is napi több ezer áldozatot jelent.

Január óta a lakosság 11,5 százalékát – 150 millió embert – tudtak beoltani, és csak 25 millióan kapták meg a második adag oltóanyagot, ami körülbelül 1,5 százaléka a lakosságnak. Mindezt úgy, hogy az ország az egyik legnagyobb vakcinagyártó a világon.

Kapcsolódó
India előre eladta külföldre a vakcináit, nagy baj lett belőle
A világ csak akkor szabadulhat a járványtól, ha mindenhol meglesz a megfelelő átoltottság, de amíg bárhol kialakulhatnak az indiai katasztrófához hasonló állapotok, megmarad a veszély, hogy létrejön egy vakcináknak ellenálló mutáns.

Az Amerikai Egyesült Államok múlt kedden jelentette be, hogy 60 millió dózis AstraZeneca-vackinát megoszt más országokkal, amint az általuk lekötött mennyiség elérhetővé válik. A részleteket egyelőre még nem dolgozták ki, de sajtóértesülések szerint ennek a 35 százalékát India kapja majd.

Kína úgy próbál segíteni, hogy átvállalja a vakcinák biztosítását India bizonyos partnerországainak. Afganisztán, Banglades, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka is jelentős mennyiségű oltóanyagot kötött le korábban az indiai gyártóknál, de jelenleg nem tudják tartani ezeket a kétoldalú megállapodásokat. Mivel a felsorolt országok egy részében már meg is jelent az új mutáns, és gócpontok is kialakultak, minél előbb szeretnék felgyorsítani az oltási kampányt az érintett kormányok.

Az indiai külügyminisztérium szombaton jelentette be, hogy 150 ezer Szputnyik V-vakcina érkezett, és még további több millió dózist várnak Oroszországból.

A helyzet tehát lassan javul: szombaton a teljes zárlatot is meghosszabbították Delhiben: eredetileg hétfőig tartottak volna a korlátozások, de az új fertőzöttek száma olyan nagy ütemben emelkedik, hogy indokolt a zárlat fenntartása.

Kata viszont gyorsabban javul, hétfőn már mosolygós fotót osztott meg magáról Facebookon, amihez annyit írt: „Hamarosan vissza az életbe.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik