Nagyvilág

Megöltek három európait Burkina Fasóban

Sia KAMBOU / AFP
Sia KAMBOU / AFP

Életét vesztette két spanyol és egy ír állampolgár a nyugat-afrikai Burkina Fasóban, írja az MTI.

Fegyveresek ejtették őket túszul azt követően, hogy rajtaütöttek az orvvadászok ellen járőröző Burkina Fasó-i katonákon, akiket az európai állampolgárok kísértek – jelentették kedden hírügynökségek helyi biztonsági forrásokra hivatkozva.

A brit Reuters hírügynökségnek az esetről közvetlen tudomással rendelkező két, spanyol forrás megerősítette, hogy a spanyol állampolgárok életüket vesztették.

Az EFE spanyol hírügynökség szerint a két spanyol és az ír állampolgár újságíró volt, aki a biztonsági erőkkel tartott járőrözés közben.

Az incidens a Burkina Faso délkeleti részén fekvő Pama térségében történt. Az EFE-nek egy neve elhallgatását kérő katonai forrás elmondta, hogy a támadók túszul ejtették a két spanyol és az ír újságírót, valamint katonai felszerelést is sikerült zsákmányolniuk.

A helyi sajtó biztonsági forrásokra hivatkozó beszámolói szerint a támadás során további három ember megsebesült, a biztonsági erők egyik tagja pedig eltűnt.

Bár az elkövetők kiléte nem ismert, hírügynökségek megjegyzik, hogy Burkina Fasót évek óta sújtják dzsihadisták támadásai. A Száhel-övezetben rendszeresen hajtanak végre támadásokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz és Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportosulások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik