A Justin Trudeau vezette középbal liberális kormány azután hozta meg intézkedését, hogy vezető jobboldali politikusok bírálták, amiért nem tesz eleget a járvány harmadik hullámának megfékezéséért.A helyi idő szerint csütörtök éjfél előtt életbe lépett kanadai tilalom a teherszállító járatokra nem vonatkozik.
Indiában csütörtökön a világon eddig legmagasabb napi esetszámot jegyezték fel, 314 835 újonnan azonosított Covid-19 fertőzöttel, s tartani lehet attól, hogy a járvány terhe alatt görnyedező egészségügyi intézmények nem tudnak megbirkózni a rájuk háruló hatalmas feladattal.
Patty Hajdu kanadai egészségügyi miniszter a döntés kapcsán elmondta, hogy miközben az országba beutazók 20 százaléka indiai állampolgár, tőlük származik a kanadai reptéri hatóságok által elvégzett Covid-tesztek pozitív eseteinek 50 százaléka.
A két országból kiinduló közvetlen beutazások leállításával időt nyernek a közegészségügyi szakemberek, hogy felmérjék és újraértékeljék a régió járványügyi helyzetét
– mondta egy sajtótájékoztatón a miniszter.
A két legnépesebb kanadai tartomány, Ontario és Quebec konzervatív miniszterelnökei előzőleg csütörtökön levélben fordultak a szövetségi kormányt vezető Trudeau-hoz, sürgetve, hogy korlátozza a nemzetközi forgalmat.
Omar Alghabra közlekedési miniszter kijelentette, hogy Kanada nem fog visszariadni attól, hogy más országokból kiinduló légijáratokat is leállítson, ha szükséges.
Előzőleg a brit kormány is közölte, hogy péntek hajnali hatállyal felvette Indiát azoknak az országoknak a „vörös listájára”, amelyekből a Covid-19 esetek magas száma miatt nem utazhatnak be külföldi állampolgárok Angliába. Franciaország eközben tíznapos karantént rendelt el a Brazíliából, Chiléből, Argentínából, a Dél-Afrikai Köztársaságból és Indiából érkező beutazók számára, s leállította minden légijárat fogadását az Egyesült Arab Emírségekből és Indiából.