„Ha Alaszkába érkezik, ingyenes oltást kap” – ígéri az amerikai állam kormányzója mind az egyesült államokbeli, mind a külföldi látogatóknak.
A koronavírus elleni vakcinát a turisták júniustól kaphatják meg az állam négy legnagyobb repülőterén, az ötnapos próbaidőszak pedig már e hónap végén elkezdődik az Anchorage nemzetközi repülőtéren, hogy felmérjék az érdeklődés mértékét.
A lépés az idegenforgalom fellendítésére szolgál, az ingyenes Pfizer vagy Moderna vakcina felajánlása „újabb jó ok arra, hogy Alaszka államba jöjjön” – mondta sajtótájékoztatóján Mike Dunleavy kormányzó.
A nagy területű, ám ritkán lakott Alaszka jelenleg népességarányosan a legjobban átoltott állam az USA-ban, a 16 éven felüli lakosság közel 48 százalékát oltották már be, 40 százalék pedig már mindkét dózist felvette a Pfizer vagy a Moderna vakcinájából.
A látogatók ugyancsak megkapják a második adagot is az államtól, ha elég ideig maradnak. Az Egyesült Államokban több más országgal ellentétben ragaszkodnak a gyógyszergyártók eredeti adagolási rendjéhez, ennek alapján a Pfizer esetében 21, a Modernánál 28 nappal az első után adják be a második oltást.
„Jelenleg rengeteg oltás áll rendelkezésünkre” – felelte Heidi Hedberg, az alaszkai közegészségügyi hivatal igazgatója arra a kérdésre, hogy van-e elegendő vakcina a tervhez.
Amerikában 21 másik állam is kínál oltásokat a nem helyi lakosoknak, de Alaszka az első, amely ezt ilyen nyilvánvalóan összekapcsolja a turizmus fellendítésével. Több szakértő azonban bírálja a lépést, tekintettel arra, hogy a világ még mindig szűkében van a vakcináknak, a rendelkezésre álló készleteket pedig szerintük ott kellene felhasználni, ahol a legnagyobb szükség van rá a járvány megfékezéséhez.