Nagyvilág

Németországban fogták el a rablót, aki időseket és fogyatékossággal élőket támadott meg

Németországban fogtak el egy szökésben lévő rablót, a 35 éves férfit többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Nyíregyházi Törvényszék - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon vasárnap, számolt be az MTI.  

A férfi által elkövetett rablások áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak. Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt újabb rablásokat követett el, 2020 végén pedig eltűnt a hatóságok elől.

A bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség kiemelt figyelemmel kezelte a szökésben lévő férfi ügyét, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi és célkörözési főosztálya kezdte meg, amely megállapította, hogy a rabló Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől.

Felvették a kapcsolatot a német központi célkörözési egységgel és velük együttműködve megtalálták a férfit egy Stuttgart melletti kis településen. A szökevényt összehangolt akcióban fogta el a német hatóság szerdán, kiadatásáról később döntenek – tették hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.