Nagyvilág

Orosz diplomata: Navalnij nem fog a börtönben meghalni

MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság
MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota rohamosan romlik, és „bármelyik percben meghalhat” – közölte szombaton a 44 éves ellenzéki politikus egyik orvosa.

Jaroszlav Asihmin azt mondta, hogy Navalnij családjától kapott vizsgálati eredményekre hivatkozva azt állítja, hogy Navalnij káliumszintje vészesen magas, ami szívleálláshoz vezethet, megemelkedett kreatininszintje pedig veseproblémákról árulkodik.

Kapcsolódó
Orvosa szerint Navalnij bármelyik percben meghalhat 
„Azonnali beavatkozásra van szükség.”

Erre reagálva a londoni orosz nagykövet azonban a BBC televízió vasárnapi interjúműsorában azt mondta: Navalnij kórházi ellátásban részesül nem messze attól a helytől, ahol büntetését tölti. Kelin hozzátette: tudomása szerint az ellenzéki politikus nem emelt panaszt kezelésének körülményei miatt.

Higgye el nekem, ügyelünk arra, hogy (Navalnij) megkapja a szükséges orvosi ellátást

– fogalmazott Andrej Kelin.

Arra a riporteri kérdésre, hogy az orosz hatóságok hagynák-e Navalnijt meghalni börtönében, Kelin úgy válaszolt: Oroszország “természetesen soha nem engedné”, hogy ez megtörténjen. Hozzátette ugyanakkor, hogy Alekszej Navalnij “huligán módjára viselkedik, igyekszik minden létező előírást megszegni, és célja mindezzel az, hogy magára vonja a figyelmet”. A nagykövet szerint Navalnijt rendszeresen látogatják civil szervezetek képviselői.

Navalnijt, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök legszókimondóbb bírálói közé tartozik, januárban vették őrizetbe, miután visszatért Németországból, ahol mérgezéses tünetekkel kezelték. Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg idegméreggel megölni őt, de ezt a Kreml következetesen tagadja.

Az ellenzéki politikusnak két és fél évet kell börtönben töltenie, mert korábban csalás miatt felfüggesztett büntetésre ítélték, de a bíróság szerint megszegte a próbára bocsátás feltételeit. Navalnij már az eredeti ítéletet is politikai indíttatásúnak nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik