Bakutól a békéig
Az Afrika délvidékén terpeszkedő Angola még a XX. század derekán is az önmagát túlélt egykori portugál gyarmatbirodalom leggazdagabb forrásvidéke volt. A függetlenségért küzdő Angolai Népi Felszabadító Mozgalom (MPLA) igyekezett megbízható káderutánpótlásról gondoskodni. Így került a tehetséges José Eduardo dos Santos az akkori Szovjetunió kurrens olajcentrumába, az azerbajdzsáni főváros egyetemére. Itt ismerkedett meg későbbi első feleségével, az orosz Tatyjana Kukanovával, akitől még Bakuban 1973-ban megszületett „hősünk”, Isabel dos Santos.
Amikor Angola (szovjet-kubai segítséggel) két évvel később kivívta függetlenségét, az olajban is gazdag, amúgy mérhetetlenül szegénynek megmaradt államban a családfőre fényes karrier várt. Menten vezető posztokat töltött be az országot irányító párt és a kormány vezetésében. A „függetlenség atyjaként” tisztelt Agostinho Neto elhunytával 1979-ben átszállt rá a mind jobban kiteljesült hatalom. Bár még majd negyedszázadon át dúlt itt a kívülről is tüzelt polgárháború, az új elnöknek maradt ideje arra, hogy (többször) újra nősüljön.
Volt felesége és elsőszülött lánya meg sem állt Londonig.
Amikor 2002-ben elnök apja békét kötött esküdt ellenfeleivel, eljött a kibontakozás ideje – a klán számára is. Túl a hidegháborún egyre intenzívebb lett a külső érdeklődés az angolai olaj kitermelése, a gyémántbányászat és megannyi más lehetőség fölfuttatására. Szinte a nulláról indulva szárnyalt a fejlődés. A délnyugat-afrikai állam vezető helyen szerepelt a világ növekedési statisztikáiban. Az időközben hazatért Isabel ráérzett a „nemzeti együttműködés” mélyén rejlő kincsesbányájának föltárására. Mindehhez a család befolyása (lásd másutt: mérhetetlen korrupció) egyre fényesebb feltételrendszert biztosított.
A „királylány” (princesa, ez a közszájon forgó gúnyneve) mind jobban mozgott a krém köreiben. Luandában előbb egy tengerparti bár megnyitásával indított, ahol a kiváltságos helyi aranyifjak mellett az ekkor már méregdrága angolai fővárosba érkező vállalkozók is szívesen adtak egymásnak randevút. Apai hátszéllel a fölöttébb ambiciózus lány egyre többet tündökölt a legfelsőbb politikai és módos pénzügyi körökben, melyek gyakran összeértek. Isabel kisasszony mind komolyabb tulajdonrészeket szerzett a gyémántkitermeléstől a cementiparon és az ingatlan-beruházásokon át a bankszektorig és a távközlésig. Jó „ízléssel” – riválisai szerint egyre ízléstelenebbül – válogatott a lehetőségek terülj-terülj asztalkájáról.
Igaz, a szép Isabel akkor is jól választott, amikor hagyta, hogy a még Londonban megismert dúsgazdag kongói-dán származású Sindika Dokolo kiválasztottja legyen. A műgyűjtő üzletember maga sem vetette meg a jómódot. Az ifjú pár Dubajtól Londonig élvezte aranyéletét. Volt miből.
A brit főváros legelőkelőbb negyedében, Kensingtonban az egyik legdrágább ingatlanba költöztek, mellesleg Monte-Carlótól Dubajig berendezték otthonaikat. Lisszabonban is volt hol meghúzniuk magukat. A rossz nyelvek szerint egyik házuk garázsában a szuper kocsikért rajongó férje hét meseautót tartott. A kétkezi milliárdosok fáradságos tevékenységét 35 millió dolláros jachtjukon tudták kipihenni.
Angolában – hatalmi háttere révén – Isabel dos Santos mindig gyorsan talált magának aktivitási terepet a távközléstől a gyémántbányászatig, a közlekedéstől természetesen a nafta fölfutó értékesítéséig. A szuper lehetőségeket az országhatárokon túl az egykori anyaországban, Portugáliában is sikerült fölfedeznie. 2016-ban ugyanis Isabel kapott megbízást az állami olajvagyont menedzselő angolai vállalat, a Sonangol vezetésére. Így aztán lehetősége adódott például arra, hogy a nemzeti cég 11 millió dollárért „megszabadult” a portugál Galp-ban (szintúgy állami olajcégnél) meglévő részesedésétől – az ő saját vállalkozása javára. Csak eme kis szeletnek a piaci értékét utóbb vagy hetvenszeresére becsülték. De már a „királylány” kinevezése is morgolódást váltott ki még az angolai politika csúcsain is.
Hiába, amíg tart a politikai hatalom, társul hozzá a pénzügyi befolyás és a jólét is. Ám a sors fordultával sok minden rosszra fordulhat.
A bukástól a bujkálásig
2017-ben a családfő (egyben államfő) csaknem négy évtizednyi országlás után átadta a hatalmat gondosan kiválasztott pártbéli örökösének, João Lourençonak. Ám a hálátlan utód (vagy utókor) hozzálátott a rendrakáshoz abban a birodalomban, amelyet a Transparency International rendre a legkorruptabb rezsimek közé sorolt. A visszaélések vizsgálatából kihagyhatatlan volt az előd famíliájának kiszűrése.
Isabel asszony vagyongyarapodását kivált a „Luanda Leaks” néven elhíresült nemzetközi oknyomozás nyomán, kezdték még szigorúbban firtatni. A kiszivárogtatásban állítólag a helyi titkosszolgálat „jóvoltából” szerepet kapott az a – később nemzetközi sportfogadási botrányba bonyolódott – fiatal portugál hacker, akit budapesti letartóztatása után kiadtak Lisszabonnak, ahol csak „Rui da Hungria” néven emlegetnek.
A korábban már-már teljhatalmú dos Santos klán betonbiztosnak vélt falán repedések jelentek meg. Alig két hónappal a papa leváltása után leányát is menesztették a Sonangol éléről. Az ügyészség egymilliárd dollárt keresett a jól menő párnál. Ezt irigyeik csupán morzsának tekintik, de tény, hogy az új angolai vezetés hasonló gesztusokkal igyekszik elősegíteni megtisztulását, pontosabban az új „nemzeti együttműködési” törekvéseik népszerűsítését.
Az atya – kezdetben orvosi kezelés magyarázatával – Barcelonába költözött, de a família több érintett tagja is jobbnak látta, ha távozik korábbi sikerei színteréről. Kisebb lánya, „Tchizé” – a párt központi bizottságában viselt tagságát és parlamenti képviselői sarzsiját hátrahagyva – szintén külföldön keresett menedéket. Fivére, „Zenu” (José Filomeno dos Santos) előtt már lezárták a határt, sőt tavaly augusztusban ötévi börtönbüntetésre ítélték a korábban általa vezetett Angolai Szuverén Vagyonalap 500 millió dollárjának kisíbolásáért.
Amikor Isabel asszonyt is vallomásra akarták bírni, ő inkább kereket oldott. Dubajban csatlakozott férjéhez. A nagylány üzletei ügyében ráadásul Portugáliában is intenzív vizsgálatok folynak. Itt egy olajtársaságban és a távközlésben voltak jelentős érdekeltségei, ám amikor lába alatt égni kezdett a talaj, a Banco Eurobicben lévő 42,5 százalékos részesedését napokon belül eladta, egyéb számláit pedig lekopasztva találták. Kínos kiegészítő epizódja volt a történésnek, amikor „családi főkönyvelőjüket”, egyben a Banco Eurobic igazgatóját holtan találták egy lisszaboni mélygarázsban. A gyanús ügyet mély hallgatás kísérte. Csupán dos Santosék több országban befagyasztott vagyonát 1,6 milliárd dollárra becsülik. Volt ez több is.
Kényes lehetett pénzügyi körökben, hogy a „családi ezüst” fényesítésében, majd mentésében olyan nemzetközi rangú intézmények, tanácsadók és jogászok segédkeztek, mint Isabel első munkaadója, a PriceWaterhouse, a McKinsey vagy a Boston Consulting. A jelek szerint a neves cégek nemcsak a vagyon gyarapításában, hanem menekítésében is segédkezet nyújtottak partnerüknek. A PcW nemrég sietve nyilatkozatot adott ki a köztük lévő kapcsolatok azonnali befejezéséről. A McKinsey sem tartja már nyilván kliensei között a famíliát. Pénzszerzés vagy -mosás utáni mosakodás?
Ám a háromgyermekes dos Santos-Dokolo família életét Dubajban további tragédia keserítette. Férje pár hónapja, magánszigetük közelében, egy búvárbalesetben életét vesztette. A gyászoló család Londonba költözött. A temetésnek megadták a módját: a Westminster-székesegyházban vettek végső búcsút tőle. Özvegye a jelek szerint Angolának is végső búcsút intett: azóta sem jelent meg régi sikerei színterén, és nemes egyszerűséggel „politikai boszorkányüldözésnek” titulálja az ellene irányuló eljárást.
A princesa olykor kétes ügyeiben több másik országban is kutakodnak: Hollandiától Nagy-Britanniáig. Szegény gazdag Isabel dos Santos London és Dubaj között pendlizve várja sorsa jobbra fordulását. Eközben a Forbes magazin – érthető okokból – tavalytól kihagyta a milliárdosok listájáról. A fölöttébb nyomós érv: jelenlegi vagyona fölbecsülhetetlen.
