Nagyvilág

Az afganisztáni misszió a Bundeswehr eddigi legdrágább bevetése

FARSHAD USYAN / AFP
FARSHAD USYAN / AFP
A német hadsereg (Bundeswehr) afganisztáni bevetése az utóbbi két évtizedben több mint 12 milliárd euróba (4300 milliárd forintba) került a német államnak - derül ki abból a szombati tájékoztatóból, amellyel a német külügyminisztérium a Baloldal (Die Linke) ellenzéki párt frakciójának megkeresésére válaszolt az MTI híre szerint.  

A dokumentum szerint, amelybe az ARD közszolgálati műsorszóró és a dpa német hírügynökség betekintést nyert, a 2001 és 2020 közötti küldetésből fakadó többletkiadások 12,15 milliárd eurót tesznek ki. Ezzel a Bundeswehr történetének legdrágább bevetése az afganisztáni misszió.

A legmagasabb kiadások 2010 és 2012 között voltak: évente több mint egymilliárd euró. Ez a három év számít egyben a legveszélyesebbnek is a misszió történetében, amikor több mint ötezer német katona teljesített szolgálatot a dél-ázsiai országban, és harci cselekményekben is részt vettek a kormányt segítve a radikális iszlamista tálibok ellen.

Az utóbbi két évtizedben csaknem 160 ezer német katona szolgált Afganisztánban, többségük négytől hat hónapig terjedő megbízatások keretében, gyakran többször is. Az országban állomásozó mintegy 1100 fős német kontingenst a tervek szerint augusztus közepéig kivonják.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter a dpa-nak adott interjújában közölte, hogy a Bundeswehrrel együttműködő és veszélyben lévő afgán munkatársakat gyorsított eljárásban áttelepítik Németországba. Mint mondta, a német kormány már dolgozik az ügyön.

„Olyan emberekről van szó, akiknek egy része éveken át saját biztonságának kockáztatásával a mi oldalunkon dolgozott és harcolt, illetve egyéb személyes hozzájárulást nyújtott. A Német Szövetségi Köztársaság kötelességének tartom, hogy ezeket az embereket, most, hogy végleg elhagyjuk az országot, ne hagyjuk hátra védelem nélkül” – emelte ki a tárcavezető.

A minisztérium szerint a helyi segítők áttelepítését célzó eljárás keretében 2013 óta 781 afgánt fogadott be Németország. Jelenleg mintegy háromszáz helybélit foglalkoztat a német katonai kontingens Afganisztánban.

Joe Biden amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy az amerikai csapatok a 2001-es New York-i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból. Az országban jelenleg állomásozó, körülbelül 2500 amerikai katona kivonását május 1-jén kezdik meg. Még aznap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a miniszteri szintű NATO-értekezletet követően közölte, hogy május 1-jéig megkezdik a katonai szövetség afganisztáni erőinek kivonását.

A katonai kiadásokon felül Németország évente több százmillió euró humanitárius segéllyel is támogatja a konfliktus sújtotta országot.

A német fejlesztési minisztérium adatai szerint 2001 óta 3,5 milliárd eurót költöttek el erre a célra. A pénzből 1440 kilométer utat és 2390 méter hidat építettek, illetve újítottak fel. Emellett 293 iskolát és 51 kórházat építettek, és rendbe hoztak 120-at, illetve 34-et. A külügyi tárca közlése szerint mindehhez további 425 millió euró humanitárius támogatás jön, amelyből mindenekelőtt a menekültek ellátását biztosították, valamint az élelmiszer- és ivóvízellátást, az egészségügyi és a katasztrófavédelmi kiadásokat fedezték.

A külügyminisztérium szerint a humanitárius támogatást a német katonák távozását követően is fenntartják. Tavaly novemberben Berlin egy adománykonferencián 430 millió eurót ajánlott fel 2022-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik