Nagyvilág

Olyan vádalkut kötött a cseh sorozatgyilkos, hogy még az ügyvédje is ledermedt

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a 42 éves férfit, aki két nőt is megfojtott tíz nap leforgása alatt tavaly Csehországban. A Paraméter beszámolója szerint K. S. harminc év múlva szabadulhat leghamarabb feltételesen.

A lap szerint olyan vádalkut kötött az elkövetö, hogy még az ügyvédjét is teljesen meghökkentette vele. A jogi képviselő azt szerette volna elérni, hogy húsz évre ítéljék a védencét, de ő inkább vádalkut kötött.

Beismerte a bűnösségét és abba is beleegyezett, hogy a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélje. A férfi az első tíz évet szigorú őrizet mellett tölti, és legkorábban 72 éves korábban indítványozhatja a feltételes szabadlábra helyezését, amit aztán vagy jóváhagynak, vagy nem. Az elkövetőnek emellett 200 ezer eurót is fizetnie kell az áldozatok hozzátartozóinak.

A férfit már nem először ítélték el gyilkosságért. Húsz éves korábban ugyanis már megölt egy nyugdíjast a szeretőjével. Akkor 14 évre ítélték, további két évet pedig a bíróság megsértéséért kapott. 21 évesen került börtönbe és öt évvel ezelőtt szabadult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik