Nagyvilág

KGB-s fogdába vitték a legrégebbi fehérorosz ellenzéki párt vezetőjét

MTI/EPA
MTI/EPA

A fehérorosz hatóságok őrizetbe vették a legrégebbi ellenzéki párt vezetőjét, Rihor Kasztuszjeut – írja az MTI.

Az őrizetbe vételről a politikus megbízottja, Dmitro Antoncsik tájékoztatott a Facebook közösségi portálon. Szerinte Kasztuszjeut, a Fehérorosz Nemzeti Front (BNF) vezetőjét hétfő este vették őrizetbe a Mohiljovi megyében lévő Sklove településen, és onnan a nemzetbiztonsági szolgálat (KGB) minszki fogdájába szállították.

Az őrizetbe vétel oka nem ismert, a hatóságok nem adtak róla tájékoztatást.

A Ria Novosztyi ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a hatóságok nem engedélyezték a nemzeti ünnepre, március 25-re tervezett ellenzéki felvonulást, Kasztuszjeu pedig azt tervezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Ivan Tertelj, a KGB főnöke akkoriban arra figyelmeztetett, hogy keményen fellépnek az ország megingatására irányuló bármilyen kísérlet ellen.

A BNF 1993-ban alakult, párttá nőtte ki magát az öt évvel korábban létrejött, az ország függetlenségéért és a demokratikus átalakulásért küzdő Újjászületés nevű mozgalomból. Kasztuszeju 2017 óta vezette a pártot, és 2010-ben indult az elnökválasztáson.

Fehéroroszországban a tavalyi augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Szvjatlana Cihanouszkaját elismerő ellenzék szerint meghamisították az eredményeket. Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek. A választásokat követően tiltakozó megmozdulások kezdődtek, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint harmincezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek. Az hatóságok több ellenzéki vezető ellen indítottak büntetőjogi eljárást, összeesküvés és a törvényes hatalom megdöntésére irányuló kísérlet címén, többet közülük kizsuppoltak vagy elűztek az országból, köztük Cihanouszkaját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik