MTI/EPA/Michael Reynolds
Nagyvilág

Trump: 2022-ben újra többsége lesz a republikánusoknak

A republikánusok 2022-ben visszaszerzik a többséget a törvényhozásban, és 2024-ben egy republikánus fog nyerni az elnökválasztáson – mondta sajtóinformációk szerint Donald Trump volt amerikai elnök szombaton Floridában, a Republikánus Országos Bizottság (RNC) adományozói találkozóján.

Az esemény zártkörű volt, az elhangzott beszédből kiszivárgott részletek szerint a volt elnök azt mondta:

Ma este azért gyűltünk össze, hogy a Republikánus Párt jövőjéről beszéljünk, illetve arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy jelöltjeinket a győztes pályára állítsuk.

Az amerikai médiában megjelent beszédrészletek szerint Trump úgy fogalmazott:

Magabiztosan állíthatom, hogy 2022-ben visszavesszük az alsóházat és visszaszerezzük a szenátust, 2024-ben pedig egy republikánus jelölt megnyeri a Fehér Házért folyó verszenyt.

A volt elnök arról is beszélt, hogy növelni akarja a Republikánus párt létszámát.

Jason Miller, Trump tanácsadója és szóvivője szombaton megerősítette a Newsmax című amerikai internetes oldalnak, hogy a volt elnök a félidős választásokon a szenátus és a ház visszaszerzésére helyezi a hangsúlyt. Azzal kapcsolatban, hogy Trump elindul-e a 2024-es elnökválasztási küzdelemben, Miller azt mondta:

Nyilván elfogult vagyok, remélem, Trump elnök úgy dönt, hogy újraindul!

Miller megjegyezte, hogy más elnököknek, például George W. Bushnak, Barack Obamának vagy Bill Clintonnak, amikor távoztak hivatalukból – ellentétben Donald Trumppal – nem volt túlságosan nagy politikai mozgásterük. A volt elnök “erősebb, mint valaha” – fogalmazott Miller hozzátéve, hogy 2024-ben Trump lesz “messze a legnagyobb favorit a republikánusok között”.

Kapcsolódó
Donald Trumpnak könyvek és perek tucatjai is segítenek, hogy a figyelem középpontjában maradjon
Azt még nem tudni, folytatódik-e a volt amerikai elnök politikai pályafutása, és ha igen, hogyan, de az biztos, hogy egy ideig még nem fog eltűnni a közéletből.

Joe Biden amerikai elnök március közepén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: “tervei szerint” 2024-ben elindul a választáson az elnöki pozícióért, azonban azt is mondta: “Nagy tisztelője vagyok a sorsnak. Soha nem tudtam 3,5 évre előre tervezni.” Az elnök hozzátette: újra Kamala Harrist választaná alelnöknek, aki “nagyszerű munkát végez és remek partner”.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.