Nagyvilág koronavírus

15 millió adag koronavírus-vakcina ment a kukába, mert összecserélték az alapanyagokat

MTI/AP/Mary Altaffer
MTI/AP/Mary Altaffer

Emberi hiba miatt nem felelt meg a minőségellenőrzésen a Johnson and Johnson (J&J) gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett vakcina egyik amerikai szállítmánya – közölte a vállalat helyi idő szerint szerdán.

Az MTI az AFP francia hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a J&J egyik beszállítója, az Emergent Biosolutions munkatársai összecserélték a vakcina gyártásakor az alapanyagokat, s ez 15 millió adag oltóanyagot érint.

A hibát orvosolták és jelentették a hatóságoknak – közölte a gyógyszergyártó, hangsúlyozva, hogy teljesítették azt az ígéretüket, hogy március végéig 20 millió adag vakcinát szállítanak le az amerikai kormánynak. A The New York Times című amerikai lap megjegyzi, hogy J&J jelenleg hollandiai gyárából szállít oltóanyagot az Egyesült Államokba.

A Janssen-féle vakcina egyetlen dózisból áll, és ezt engedélyezték harmadikként vészhelyzeti alkalmazásra az Egyesült Államokban. Az amerikai kormány egyelőre 100 millió adag megvásárlására kötött szerződést, de Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy szeretné ezt a mennyiséget megduplázni.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik