Svájcban jelenleg minden katonát ugyanazzal szabvány egyenruhával látnak el, az egységes készlet pedig kiterjed az alsóneműkre is. Mindez azt jelenti, hogy eddig a női katonáknak is ugyanazt a bő szabású alsógatyát kellett viselniük a seregben, mint férfi társaiknak – ám ennek most vége.
Viola Amherd védelmi miniszter – aki régóta szorgalmazza a nők arányának növelését a katonaságban – üdvözölte a változást. A reformot Marianne Binder, a svájci Nemzeti Tanács tagja kezdeményezte, szerinte ez majd vonzóbbá teszi a honvédelmet a nők számára. „Az egyenruhákat férfiaknak tervezték, de ha a hadsereg valóban nőiesebbé akar válni, megfelelő intézkedésekre van szükség” – mondta.
A svájci katonaságnak mindössze egy százalékát teszik ki a nők, míg ez az arány Svédországban 18, Franciaországban 15, Németországban és Norvégiában pedig 12 százalék.
A női honvédeknek szánt új fehérneműket – lesz rövid nyári és hosszabb téli változat – áprilisban kezdik tesztelni.