Nagyvilág

Magyarország kicsit szabadabb Ecuadornál, de Szenegált már nem veri

MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás

Egy pontot rontott tavalyhoz képest Magyarország a Freedom House friss jelentése szerint, ami politikai jogok és polgári szabadságok értékelésével rangsorolja az országokat. Magyarország 100-ból 69 pontot kapott, amivel a „részben szabad” kategóriába került. Szenegál és Peru kicsit jobb helyezést ért el, viszont Indiát és Ecuadort sikerült egy hajszállal lehagyni.

A jelentés Magyarországról szóló részét azzal kezdik, hogy Orbán Viktor van 2010 óta hatalmon, és azóta számos alkotmányos és törvényi változás történt. Kiemelték, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozott tavaly, amelyek tovább nehezítik az ellenzék, a civil szervezetek, az újságírók, és az egyetemek (itt az SZFE-re utaltak) életét.

2020-ból négy kulcseseményt emeltek ki, amit a jelentés szempontjából fontosnak ítéltek:

  • a felhatalmazási törvény elfogadását tavaly márciusban,
  • az áprilisi Btk.-módosítást, amelyben szigorították a rémhírterjesztés szankcióit,
  • a tranzitzónák májusi bezárását, amire az unió kötelezte Magyarországot,
  • és a novemberi alkotmánymódosítást, amellyel ellehetetlenítették a az azonos nemű párok örökbefogadását.

A fent linkelt jelentésben részletesebben megmagyarázzák, hogy hol és miért vontak pontot Magyarországtól. Kiugróan alacsony pontot egyik vonatkozásban sem kapott az ország, sok közepes osztályzat húzta le az átlagot.

Az élen Finnország, Norvégia és Svédország végzett maximális ponttal. A szabad országok közül az USA rontott nagyot tavalyhoz képest, 11 pontot, amivel Mongólia mögé került, ahogy az Independent kiemelte gúnyosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik