Antony Blinken amerikai külügyminiszter sürgette csütörtökön Kínát, hogy latba vetve “hatalmas befolyását” vegye rá Észak-Koreát atomprogramjának feladására – írja az MTI.
Blinken a biztonsági kérdéseknek szentelt, “kettő plusz kettő” formátumban tartott szöuli tárgyalások végeztével beszélt erről. A megbeszéléseken részt vett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, Csung Jui Jong, a dél-koreai külügyi, illetve Vuk Szo, a védelmi tárca vezetője. Ez volt az első ilyen találkozó az elmúlt öt év óta, és tükrözi Joe Biden amerikai elnöknek azt szándékát, hogy helyreállítsa a szövetségi viszonyt az ázsiai országokkal, egyre nagyobb kihívásokkal szembesülve Kína és Észak-Korea részéről.
Pekingnek érdeke, egyértelmű önérdeke, hogy segítse az (észak-koreai) atommentesítés elérését, mert ez instabilitás forrása. Ez veszélyt és természetesen fenyegetést jelent számunkra és a partnereink számára
– hangoztatta Blinken a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón. Pekingnek fontos szerepe van Észak-Korea meggyőzésében, mert Phenjan külkereskedelmének zöme Kínán keresztül zajlik. Kínát ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai kötelezik arra, hogy maradéktalanul tartassa be az atom- és rakétakísérletek miatt Észak-Korea ellen bevezetett szankciókat – tette hozzá Blinken.
Csö Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes csütörtökön azt mondta, hogy az Egyesült Államok nemrég “trükkel” próbálta felvenni a kapcsolatot Észak-Koreával, de erre nem fog sor kerülni, míg Washington nem hagy fel ellenséges politikájával. Csö szerint a próbálkozások e-mailen, illetve különböző csatornákon keresztül eljuttatott telefonos üzenetekkel történtek, más országok közvetítésével.