Nagyvilág

Itt a jövő SIM-kártyája, amit már kézbe sem kell venni, csak letölteni (x)

Telekom
Telekom
Egyszerű, gyors, kényelmes – manapság sok mindenre húzzák rá ezeket a jelzőket, de lássuk, hogy a hétköznapokban milyen valódi előnyöket hoz a SIM kártyák következő generációja, az eSIM, aminek bevezetésében Magyarország az élen jár.

Az informatikai szaknyelvben elterjedt rengeteg „e”-jelzős elektronikus dolog miatt sokan feltételezik először, hogy az eSIM talán egy „elektronikus” SIM-et jelent. Valójában az embedded, azaz „beépített” kifejezésre utal az előtag, mivel ez a fajta kártya már nem igényli az áramkörökkel ellátott lapocskát.

Az előrejelzések szerint két év múlva az eSIM lesz az elsődleges kártyamegoldás. 2025-re már 80 százalék lesz a részaránya az ilyen készülékeknek az új értékesítéseknél, és ebben az évben már 2 milliárd eSIM-et használó készülék (a telefon mellett tablet, router, laptop, okosóra, ipari kamera, autó stb.) lehet forgalomban.

A hazai szolgáltatók közül, jelenleg csak a Magyar Telekomnál elérhető ez a megoldás. A bevezetésre 3 évvel ezelőtt került sor. A vállalat azóta is azon dolgozik, hogy az átállás folyamata gördülékenyebb legyen, és egyre több ügyfele számára legyen elérhető ez a megoldás.

Büszkék vagyunk rá, hogy elsőként hozhattuk el az eSIM technológiát a hazai piacra. A Telekom márka küldetése, hogy a digitalizáció segítségével lehetőséget biztosítsunk a mindennapokban történő szintlépéshez. Jó példa erre az eSIM is. Használói a digitális világ új lehetőségei felé nyithatnak, hiszen amellett, hogy kényelmesen, otthonukból is aktiválhatják a szolgáltatást, akár telefonjuk nélkül mehetnek el például futni egy eSIM-es okosórával úgy, hogy közben is a hálózatunkhoz kapcsolódnak. Mindent megteszünk, hogy ezt a megoldást egyre szélesebb kör számára biztosítsuk. Így a technológia bevezetésén túl törekszünk arra is, hogy a Telekom kínálatában minél több eSIM képes készülék álljon ügyfeleink rendelkezésére.

– mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérhelyettese.

Bárhonnan, bármikor

Nem csak a világjárvány idején, de általánosságban is hatalmas előny, hogy az eSIM aktiválásához el sem kell menni a szolgáltatóhoz: mindössze egy QR-kód és aktív internetkapcsolat kell ahhoz, hogy bárhonnan, bármikor a saját időbeosztásunk szerint helyezzük működésbe a saját eSIM-profilunkat. Az aktiválás másik módja pedig, amikor a szolgáltató hálózaton keresztül, közvetlenül elküldi a készülékre az eSIM profilt, ha ismeri a készülék SIM chip (EID) azonosítóját. Mindkét esetben csak néhány lépésből áll az aktiválás folyamata, amiben a telekom.hu/eSIM oldalon található tutorial videók is segítenek, Android és iOS operációs rendszerek szerint.

Mivel beépített SIM-ről van szó, így nincs szükség apró tűkre, és idegesítően óvatos mozdulatokra a SIM kártya ki- és behelyezéséhez. És ki ne emlékezne rá, mennyire bosszantó, amikor az apró nanoSIM-ek kicsúsznak a kezünkből, majd a körömnyi műanyag-lapka nyomába kell erednünk hunyorító szemekkel? A beépített SIM-kártyával értelemszerűen ez elő sem fordulhat, ahogy az sem, hogy esetleg megkarcolódna. A biztonság másik fontos aspektusa, hogy az eSIM használata révén könnyebb azonosítani az elveszett, vagy netán ellopott készüléket, a telefont nem lehet a SIM kártya eltávolításával eltüntetni a hálózatról.

Telekom

Minél kisebb, annál jobb

A mobiltelefonok megjelenése óta a fizikai SIM kártya az egyik legfontosabb alkatrésznek számít. Az áramkörökkel ellátott kártyák az 1991-es bevezetésükkor még bankkártya méretűek voltak, a technológiai fejlődésével együtt ugyanakkor egyre apróbbak lettek, az új telefonok ma már a lehető legkisebb, nanoSIM névre hallgató, apró körömnyi méretű lapocskákkal működnek. Habár ennél kisebb kártyát már nehéz elképzelni, de a gyártók ettől függetlenül folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak el az egyes funkcióhoz szükséges hardverek, így növelve az akkumulátorok méretét, illetve így téve könnyebbé és vékonyabbá a telefonokat.

Ezen igény mentén született meg az eSIM is,

ami mindössze 6×5 milliméteres, így olyan rendkívül kicsi eszközökben is elfér, mint az okoskarkötők, okosórák, ezekbe a mai mini, mikro és nano méretű kártyák nem illeszkednek.

A beépített SIM nemcsak okostelefonok számára kínál fizikai kártya nélküli hálózati kapcsolatot: a technológiának hála rengeteg IoT eszköz válik internetképessé. Többek között okosórák is támogatják az eSIM használatot, így akár mobil közbeiktatása nélkül is egyszerűen bonyolíthatók telefonhívások, és a mobilnet eléréséhez sem szükséges okostelefon. Az eSIM kártyák emellett jelen vannak már autókban, háztartási készülékekben és különböző szenzorokban, így biztosítva a felhasználók számára a csatlakoztatott életmód kényelmét.

Azok számára, akik sokat utaznak, fontos lehet, hogy a telefonjuk egyszerre több telefonszámot is tudjon kezelni. Nagy előny, hogy az amúgy nem dualSIM-es készülékek eSIM-mel azzá tehetők: vagyis ha van a készülékben egy fizikai SIM, ami mondjuk egy saját előfizetés, az eSIM-ként tehetünk mellé egy másik számot is, mondjuk egy cégeset. Így nem kell két telefont egyszerre cipelni.

És a bolygónknak is jobb

eSIM-esként nagyban hozzájárulhatunk, hogy kevesebb műanyaghulladékkal szennyezzük bolygónkat. Sokkoló adat, hogy csak a SIM kártyák előállításához jelenleg évente több tízezer tonnás nagyságrendű üvegházgáz-kibocsátás társul. De az eSIM használatához nincs szükség fizikai SIM kártya legyártására, így ennek a megoldásnak sokkal kisebb az anyag- és energiaszükséglete.

Ennek a gazdaságosságnak mindenki csak az előnyeit élvezheti: a felhasználónak időt, az iparnak anyagot és energiát, a környezetnek (többek között) CO2-kibocsátást spórol, miközben a készüléktérfogattal is takarékosan bánik. Mivel pár éven belül már rendkívül elterjedtnek fog számítani az eSIM, érdemes még időben megismerkedni vele, az előnyök élvezésével felesleges várni. A világjárvány idején főként kényelmes megoldást jelent, hogy bármikor, a saját tempónkban vághatunk bele a dologba, és elfelejthetjük a SIM-tálca tűket, apró leejtett kártyákat. Egyben minél előbb tehetünk a környezetünkért úgy, hogy egyszerűen csak letesszük mellette a voksunkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik