Nagyvilág

Ellenállást hirdetett a mianmari polgári árnyékkormány

STR / AFP
STR / AFP
Terrorszervezetnek nevezték a puccs nyomán alakult katonai juntát.

Első ízben fordult a nyilvánossághoz szombaton az elűzött parlamenti képviselők által megválasztott mianmari polgári árnyékkormány ideiglenes vezetője, aki ígéretet tett a junta elleni „forradalom” folytatására – írja az MTI.

Ez a nemzet legsötétebb pillanata, és közel van a hajnal

– írta Facebook-oldalán Manh Vin Khaing Than, aki a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjével együtt bujkál a február 1-jei puccsot végrehajtó junta elől.

Szemtanúk, valamint a Myanmar Now és a BBC Burmese helyi médiumok szerint szombaton tizenkét tüntetőt öltek meg a hatalomátvétel óta bekövetkezett egyik legvéresebb napon. Esti hírműsorában a junta által működtetett MRTV hírszolgáltató bűnözőknek nevezte a tüntetőket, de további részleteket nem közölt.

Manh Vin Khaing Thant a múlt héten választotta meg az egykori Burma alelnökének az elűzött parlamenti képviselőkből alakult bizottság (CRPH), amely a törvényes kormány elismerésért harcol. Bejelentették, hogy szövetségi demokráciát kívánnak létrehozni, és a vezetőik találkoztak a legnépesebb etnikai fegyveres szervezetekkel, amelyek nagy területeket ellenőriznek szerte az országban. Egyesek támogatásukról biztosították az árnyékkormányt.

A szövetségi demokrácia megteremtéséhez a több évtizedes diktatúra alatt az elnyomás különböző formáitól szenvedő valamennyi etnikai testvérünkkel együtt óhajtott forradalom az esély arra, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket

– írta az árnyékkormány vezetője.

A junta szombaton törvénytelen szervezetnek minősítette a CRPH-t, és közölte, hogy mindenki, akinek köze van hozzá, árulással vádolható, és halálbüntetéssel sújtható. A CRPH ugyanakkor terrorszervezetnek nevezte a juntát.

Manh Vin Khaing Than bejelentette, hogy a CRPH megkísérli meghozni a szükséges törvényeket, így a népnek joga lesz megvédenie magát, és a közigazgatási feladatokat egy ideiglenes népi közigazgatási csapat fogja ellátni. Korábban az orvosok és a tanárok részvételével kezdődött polgári elégedetlenségi mozgalom általános sztrájkba torkollott, amely a gazdaság számos ágazatát megbénította, és kormány feladatainak jórészét kivette a katonák kezéből.
Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, valamint pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik