Nagyvilág

Magyar vibrátorgyárról szóló film miatt rúgták ki a lengyel filmarchívum igazgatóját

Weronika Jurkiewicz
Weronika Jurkiewicz

Nőnapi filmfesztivált szervezett a lengyel Nemzeti Filmarchívum – Audiovizuális Intézet. A rendezvényt egy nappal a március 4-i kezdés előtt függesztette fel Piotr Gliński kulturális miniszter, aki azonnal ki is rúgta állásából az intézmény igazgatóját, Dariusz Wieromiejczyket – írta meg a Gazeta Wyborcza információi alapján a Filmtett csütörtökön.

A lengyel lap szerint a filmarchívumot 2017 júliusa óta vezető Wieromiejczyket telefonon értesítette a miniszter helyettese, felszólítva az igazgatót, hogy fújja le a fesztivált. Wieromiejczyk kérdésére elmondta, hogy Gliński döntése mögött két film állt, a Weronika Jurkiewicz rendezte Vibrant Village és Karina Paciorkowska animációsfilm-rendező You Don’t Have Distance című alkotása. Mindkét filmet több fesztiválon vetítették már Lengyelországban és azon kívül is. A Vibrant Village a 17. Verzió Filmfesztiválon itthon is látható volt: abban a nyugat-magyarországi faluban, Börcsön forgatták, ahol vibrátorokat gyártanak, zömében női munkások alkalmazásával.

Wieromiejczyk közölte felettesével, hogy nem ért egyet a fesztivál lefújásával, mert számos fesztiváldíjjal kitüntetett filmeket mutatnának be, amelyekben semmi romboló vagy morálisan elítélhető dolog nincs. Találkozót kért Glińskitől, amely Wieromiejczyk felmondásával végződött, a fesztivált pedig „meghatározatlan időre felfüggesztették”.

A történtek hírére a Vibrant Village rendezője ingyenesen elérhetővé tette a rövidfilmet:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik