Nagyvilág koronavírus

Tüntetnek a kormány járványkezelése miatt Paraguayban, lemondott az egészségügyi miniszter

NORBERTO DUARTE / AFP
NORBERTO DUARTE / AFP
Lemondott tisztségéről pénteken a paraguayi egészségügyi miniszter azt követően, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek számának megugrása az összeomlás szélére sodorta az ellátórendszert, számolt be az MTI.

Julio Mazzoleni helyére Mario Abdo Benítez paraguayi elnök a lemondott miniszter helyettesét, Julio Borbát nevezte ki, aki máris bejelentette, hogy minden eszközzel igyekeznek javítani a kórházak helyzetén és megszüntetni a gyógyszerhiányt.

Mindazonáltal pénteken ismét tüntetéseket jelentettek Asunciónból. Az emberek a kormány járványkezelése miatti tiltakozásul vonultak utcára, a tömeget a rendőrök könnygázzal oszlatták fel, az EFE spanyol hírügynökség szerint vélhetően gumilövedéket is bevetettek. Helyszíni beszámolók körülbelül húsz sebesültről tudnak, az EFE pedig hozzáteszi, hogy a demonstrációk helyszíne mellett holtan találtak egy fiatal férfit is, ám egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát. Egészségügyi források szerint nyolc embert kórházban ápolnak.

Tüntetők egy csoportja újságíróknak azt mondta, Benítez lemondását követelik. A hétmilliós latin-amerikai országban napok óta rekordot dönt a regisztrált fertőzések száma, a Reuters hírügynökség adatai szerint az elmúlt hét napban 100 ezer emberre már 115 fertőzött jutott, és egyelőre csak a lakosság 0,1 százalékát sikerült a vírus ellen beoltani. Az országba február közepén érkezett Szputnyik V orosz oltóanyag.

A Covid-19-nek Paraguayban eddig körülbelül 3200 igazolt halálos áldozata van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik