Nagyvilág europoli

Weber: A Fidesz kilépéséről szóló döntést Budapesten hozták meg

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Több olyan kérdés merült fel, amivel kapcsolatban nem sikerült azonos álláspontra jutni a magyar kormánnyal – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a hvg.hu tudósítása szerint, miután a néppárt megszavazta az új eljárási szabályzatát, a Fidesz pedig bejelentette: elhagyja az EPP európai parlamenti frakcióját.

Weber a jogállamisági kérdést, az akadémiai szabadság és a média szabadságának ügyét, az igazságszolgáltatás függetlenségét említette, illetve jelezte, hogy a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos vitában különösen nagy volt a távolság tavaly.

A néppárti frakcióvezető elmondása szerint ez egy nagyon régi vita, amely a frakción belül is zajlik,

a döntést pedig a Fidesz kilépéséről Budapesten hozták meg, ők pedig ezt tiszteletben tartják.

Weber úgy fogalmazott: szeretnének hidat építeni, de ha a másik oldalon nincs senki, akkor az építést nem lehet semmire felhasználni.

Az MTI tudósítása szerint a sajtótájékoztatón Weber kijelentette továbbá, hogy

Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói.

Ezen kívül hangsúlyozta, hogy a néppárti frakció alapszabály-módosításának nagyarányú elfogadása megmutatta, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül.

A frakcióvezető sajnálatát fejezte ki, hogy a pártcsoport nem volt képest kezelni a kialakult helyzetet, nem volt képes megőrizni egységét.

Kapcsolódó
Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából
A Fidesz nem önként lép ki, hanem nincs más választása. Ezzel elbúcsúzhat az európai hatalom központjától, és igazán nem is nyert vele semmit.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik