Nagyvilág

Orbán baráti levelet írt az ellenzékbe vonult Olasz Testvéreknek

A magyar kormányfő szerint megbízható társakra van szükség a küzdelemhez.

Korunk kihívásaival szemben közös összefogásra szólította fel Orbán Viktor az ellenzékbe vonult Olasz Testvéreket (FdI) Giorgia Meloni pártelnöknek címzett levelében, amelyet a jobboldali olasz párt csütörtök este hozott nyilvánosságra. A levél azt követően érkezett az Olasz Testvérekhez, hogy a Giorgia Meloni vezette párt – egyedüli parlamenti erőként – nem vállalt szerepet a Mario Draghi közgazdász irányította új római kormányban.

Az Olasz Testvérek sajtóirodája által közzétett üzenetben a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy politikusként tizenhat évet töltött ellenzékben, amely alatt megtanulta, hogy „a győzelem sohasem döntő, és a vereség sohasem végzetes”.

„Egyedül az számít, hogy készen állunk-e a küzdelem folytatására” – írta a Fidesz elnöke. Orbán kiemelte, hogy a politikai megmérettetésekben

megbízható társak kellenek, közös világnézettel és hasonló válaszokkal korunk kihívásaival szemben.

A magyar kormányfő a Fidesz és az Olasz Testvérek közötti együttműködés és baráti kapcsolat folytatásának erősítését szorgalmazta „a józan észre, valamint a keresztény és konzervatív értékekre épített politikával”.

Giorgia Meloni személyes látogatást tett Orbán Viktornál a 2018-as olaszországi parlamenti választási kampány idején, a Fidesz elnöke pedig 2019 szeptemberében felszólalt az FdI római találkozóján.

Melonit tavaly szeptemberben az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja elnökének választották. Az FdI a felmérésekben a harmadik legnépszerűbb olasz párt a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga és a baloldali Demokrata Párt (PD) mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik