Csütörtökön az amerikai légierő csapást mért több létesítményre Szíriában egy határátkelőnél, amelyet iráni támogatású milíciák használnak. A támadást Joe Biden az elmúlt 12 napban amerikai célpontokat ért akciókra válaszul rendelte el.
A demokrata adminisztráció első légicsapása többszintű jelentéstartalommal bír akkor, ha Teherán, az Irán-párti iraki síita erők és az Egyesült Államok viszonyrendszerét nézzük. Miközben az átlagos hírfogyasztónak úgy tűnhet, Biden hiába beszélt megválasztása előtt arról, hogy vele visszatér a diplomácia az előző elnök agresszív, vagdalkozó, fenyegető külpolitikája után, valójában ő is csak bombázni tud vagy akar. Ha azonban hajlandók vagyunk túllépni ezen az értelmezésen, érdekes dolgokat lehet kihámozni a történtekből.
2020 második napján az USA Bagdadban megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnokát, aki a szervezet Amerika elleni műveleteiért volt felelős. Szulejmánival együtt halt meg a dróntámadásban Abu Mahdi al-Muhandisz, az egyik legerősebb iraki síita milícia, a Katáib Hezbollah vezetője, aki a Szaddám-rezsim bukása után tért vissza Iránból Irakba, politikus lett, és fő céljának az USA mielőbbi kiűzését tekintette.
Az amerikai akció előzménye az volt, hogy a megelőző hónapokban rendszeresen érték rakétatámadások az USA és más nyugati országok erőit Irakban. 2019 decemberében egy amerikai tolmács meghalt egy támadásban, és katonák sebesültek meg. Ekkor az amerikai vezetés úgy döntött, válaszol a provokációkra, de nem Irakban – amely a „vendéglátója”, hiszen 2014-ben az iraki kormány kért amerikai segítséget –, hanem Szíriában, mivel ezek a milíciák ott is aktívak. December 29-én az USA lebombázta a merényletekért felelősnek tartott Katáib Hezbollah egyik bázisát abban a városban, ahol a mostani akció is történt. Al Bukamal a határ szíriai oldalán van, ahol a síita milíciák és Irán azt csinál, amit akar, mert a szíriai kormányerők nincsenek jelen a településen.
Az irakiak akkor válaszul megostromolták a bagdadi amerikai nagykövetséget, erre felelve bombázta le az USA Szulejmániékat, mire pedig Irán mért rakétatámadást két bázisra, ahol amerikai katonák voltak. Ezután Teherán és Washington is lenyugodott, és bár az év hátralevő részében voltak kisebb rakétatámadások, ezekre a Trump-adminisztráció nem reagált még akkor sem, ha akadtak sérültek.
Októberben iráni közvetítéssel „tűzszünetet” kötöttek az amerikaiak és az iraki milíciák. Ez elég furcsán hangzik, mert egyfelől e szervezeteket Irán kontrollálja nagyrészt, másrészt az USA nem szokott még idézőjeles tűzszünetet sem kötni nem állami szerelőkkel, félkatonai csoportokkal. Azonban mindkét félnek megvolt az oka erre. Trumpéknak élet-halál kérdése volt az elnökválasztás, nem akartak felesleges, bizonytalan kimenetelű konfliktust, és csökkenteni szeretnék az Irakban és Szíriában állomásozó erők létszámát. A másik oldal úgy volt vele, hogy ők ezt nem akarják megakadályozni, nekik egyébként is jobb lenne Biden győzelme, nem akarnak egy összecsapással népszerűséget szerezni Trumpnak. Az is közrejátszott Teherán szándékaiban, hogy a demokrata jelölt jelezte, hajlandó újrakötni a felmondott nukleáris megállapodást, és kiszámíthatóbbnak tűnik a hivatalban elnöknél.
A „tűzszünet” után nagyrészt meg is szűntek az atrocitások, mindössze kétszer sértette azt meg egy renitens milícia, az Asaib al Haq. Az egyik ilyen akcióban az erbili repülőteret célozták, ahol magyar katonák is vannak. A viszonylagos nyugalom február 15-éig tartott, amikor merész támadás érte az amerikai erőket: az elkövetők átcsempésztek a rakétákat a belső iraki-kurd határon, és úgy indítottak támadást. Erre még nem volt példa, és a kurd hírszerzésnek nagy fiaskó.
A támadók ezúttal eltalálták a repülőteret, és a fényképek alapján a magyar katonáktól alig egy kilométernyire voltak a becsapódások, többen meghaltak, amerikai katonák megsérültek. A támadást egy obskúrus szervezet vállalta magára, miközben amerikai szakértők biztosra vették, hogy az egyik síita milícia, talán az Asaib al Haq vagy Katáib Hezbollah állt mögötte. Szulejmáni likvidálása óta a felelősség lerázásának kedvelt módja, hogy a régi milíciák új nevek alatt támadnak.
A Biden-adminisztráció reakciója ekkor csak egy szóbeli feddés volt, ahogyan akkor is, amikor napokkal később másik bázist ért rakétatámadás, aminek ismét volt sérültje, igaz, nem katona.
Hétfőn, február 22-én pedig rakétatámadás érte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor a Fehér Házban komolyan elkezdték vizsgálni az erőteljesebb válasz szükségességét. Ez lett csütörtökön a síita milíciák által használt határátkelő elleni légi csapás. A célponttal – és a két említett fegyveres egység megnevezésével – Washington azt üzeni: tudjuk, kik voltak az elkövetők, továbbra sem kívánunk Irakban háborúskodni veletek, ezért ez egy figyelmeztetés, de nem vagyunk puhák, nem lehet amerikai erőket és szövetségeseiket Irakban büntetlenül támadni. Ha eszkalálni akarjátok a viszályt, az Egyesült Államok készen áll.
A következő napokban, hetekben kiderül, hogy a síita milíciák értették-e az üzenetet, Teherán akarja-e élezni a konfliktus az USA-val, vagy hagyja, hogy a Biden adminisztrációval tényleg visszatérjen a diplomácia az amerikai-iráni kapcsolatokba.
