Visszatért Németországba az egyik koncentrációs tábor egykori őre, aki több mint hatvan évig élt az Egyesült Államokban. A 95 éves férfit tavaly kiutasították – közölte a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője.
A Friedrich Karl Bergert nem tartóztatták le, de a rendőrségi kihallgatta, miután megérkezett a frankfurti repülőtérre.
Egy memphisi bíróság tavaly februárban úgy döntött, hogy Bergert ki kell toloncolni, mert az észak-németországi Celle városában vizsgálatot indítottak ellene háborús bűnök elkövetésének gyanújával. A törvényszék azt próbálta kideríteni, hogy Berger részt vett-e foglyok meggyilkolásában a neuengammei táborhálózat őreként 1945-ben. A férfi azt állította, hogy néhány hétig őrzött ugyan rabokat a holland határhoz közeli Meppen térségében, de sem gyilkosságoknak, sem visszaéléseknek nem volt tanúja. Az ellene zajló eljárást végül terhelő bizonyíték híján decemberben megszüntették.
A neuengammei táborhálózatot 1938-ban hozták létre. Összesen 106 ezer személyt deportáltak a központi és a szatellit táborokba, közülük 55 ezren meghaltak. Többségüket halálra dolgoztatták.
Berger 1959 óta élt az egyesült államokbeli Tennessee-ben.
A férfi azt követően került a nyomozók célkeresztjébe, hogy neve felbukkant a náci korszakból származó dokumentumokon, amelyeket egy a Balti-tengerben elsüllyedt hajón találtak meg 1950-ben.
Az MTI szerint az elmúlt években több egykori náci ellen indítottak eljárást. A hónap elején az ügyészség egy százéves német férfi ellen emelt vádat, aki 3518 gyilkosságban működhetett közre, amikor táborőrként tevékenykedett a sachsenhauseni koncentrációs táborban.