Nagyvilág koronavírus

Portugáliában nincs elég vakcina, a legidősebbeket oltják be először

Portugália oltási kampányában az elkövetkező időszakban a veszélyeztetett korcsoportokra helyezi a hangsúlyt a koronavírus elleni vakcina hiánya miatt – közölte a lakosság immunizálásával megbízott munkacsoport vezetője pénteken.

Portugáliában sok más uniós országhoz hasonlóan nehezen indult az oltási kampány. Lisszabon 4,4 millió adag vakcina érkezésére számított március végéig, ugyanakkor a kiszállítási gondok miatt csak 2,5 millió dózisra számíthat addig.

Ezért igazítjuk stratégiánkat a körülményekhez, az életek megmentésére összpontosítunk, most hogy az elsőbbséget élvező egészségügyi szakembereket elláttuk – jelentette ki Henrique Gouveia e Melo az Expresso helyi hírlapnak nyilatkozva.

Portugália eleinte az egészségügyi dolgozókra és az idősotthonok alkalmazottaira összpontosított. A múlt héten az elsőbbséget élvező személyek listáját kiterjesztette a katonákra, a tűzoltókra és a rendőrökre, illetve kevés kulcsfontosságú politikai szereplőre, így miniszterekre, ügyészekre és néhány parlamenti képviselőre.
Gouveia e Melo szerint a rendelkezésre álló adagok 90 százalékát átcsoportosítják a 80 évesnél idősebbek, illetve a különböző betegségek miatt kockázati csoportba sorolt 50 év felettiek beoltására.

A portugál lakosság alig két százalékát oltották be eddig. Az országba érkezett csaknem 700 ezer védőoltásból mintegy 580 ezret használtak már fel. A lisszaboni kormány tervei szerint az ország lakosságának 70 százalékát akarják beoltani a nyár végéig.

Portugáliában a tűzoltók követelték, hogy az elsőként beoltandók listájára kerülhessenek tekintve, hogy közreműködnek a betegek kórházakba szállításában és ezért hatványozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének.

Portugáliában az év elején rendkívül megugrott a fertőzöttek száma. Eddig 792 829 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, akik közül 15 754-en hunytak el a betegségben.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik