Nagyvilág

Még mindig milliók vannak áram nélkül a texasi ítéletidőben, a rezervátumban halálra fagytak az állatok

AFP
AFP

Több mint 4,5 millió háztartás maradt kedd reggelre áram nélkül az Egyesült Államokban a rendkívül hideg időjárás és az erős havazás miatt. A legsúlyosabban Texast érintette a szokatlan hidegfront, az államban mintegy 3,5 millióan továbbra is áramellátás nélkül vannak.

Texasban legalább tíz, Amerika-szerte pedig legkevesebb 23 áldozatot szedett az ítéletidő, illetve annak közvetlen következményei. A hideg és az áramellátás összeomlása nyomán megugrott a szén-monoxid-mérgezések és a tűzesetek száma, miután az emberek sokszor grillezővel, generátorral, sőt járó motorú autókkal próbálták felmelegíteni otthonaikat. Csak Harris megyében legalább 300 szénmonoxid-mérgezés történt, egy 8 éves kislány és édesanyja éppen segélykérő telefonhívásuk közben ájultak el, mindketten meghaltak. Az áramkimaradás befagyott, illetve szennyezett vízvezetékeket is eredményezett.

A rekordhidegben majmok és számtalan madár is halálra fagyott a San Antonio melletti főemlős-rezervátumban. A Primarily Primates elnevezésű nonprofit szervezet igazgatója, Brooke Chavez egy helyi lapnak elmondta, hogy hétfő reggel 6 óra körül szűnt meg az áramszolgáltatás a 28 hektáron elterülő, több mint 400 majomnak otthont adó rezervátumban. Ahogy a fagypont alatti hőmérséklet még hidegebbre fordult, az állatokat elkezdték átszállítani a San Antonió-i állatkertbe és észak-texasi rezervátumokba, de ekkor már tetemeket találtak szerte a területen.

„Soha eszembe nem jutott volna, hogy az irodámból halottasház lesz. Valaki azt kérdezte, hány állatunk hullott el. Nem tudom még. Sok majmot, lemurt és trópusi madarat veszítettünk el. Csak akkor fogjuk tudni megszámolni a tetemeket, ha melegebb lesz és olvadni kezd a hó” – magyarázta az igazgató.

A nagy hideg várhatóan még kitart néhány napig, a hatóságok további áramkimaradásokra figyelmeztetnek, több politikus pedig vizsgálatot követel annak kiderítésére, hogyan omolhatott össze ilyen mértékben az energiaszolgáltatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik