Az, hogy az Európai Unió végül közösen vásárolt vakcinákat az egész kontinensnek, alapvetően Donald Trump érdeme. Így a gyakorlatban azt is neki köszönhetjük, hogy mostanra négyszázezernél több magyar kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A közös uniós vakcinavásárlás történetét érdemes az elejéről kezdeni ahhoz, hogy megértsük, melyek a valós a problémák, és mégis miért jártunk vele kifejezetten jól Magyarországon.
Az Európai Uniót az ijesztette bele először a közös vakcinavásárlásba, hogy Donald Trump, a rá jellemző módon, egyszerűen fel akart vásárolni egy német céget, a Curevacot, hogy költözzön át az Egyesült Államokba, és az ott legyártott vakcinájukkal kizárólag amerikaiakat oltsanak majd be. Ez 2020 márciusában történt, a koronavírus-járvány épp csak elkezdett erősödni Magyarországon, de az Egyesült Államokban egy ideje már fontos kérdés volt, hogy ki fogja kifejleszteni a vakcinát az új járványra.
A Politico korábban részletes cikkben rakta össze, hogyan ijesztette meg Ursula von der Leyent és az unió többi vezetőjét, hogy Amerika le akarta nyúlni az egyik olyan céget, amelynek jó esélye volt a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére.
Késői ébredés
Márciusban és áprilisban, amikor az EU először kezdett el komolyan foglalkozni a vakcinakérdéssel, már késésben voltak. Az Egyesült Államok, miközben Trump nyilvánosan próbálta kisebbíteni a veszélyt, amelyet a vírus jelent, a háttérben elkezdett tárgyalni a nagy gyógyszercégekkel a vakcina fejlesztéséről. Az már a legendás újságíró, Bob Woodward könyvéből is kiderült, hogy Trump egyébként tökéletesen tisztában volt azzal, milyen veszélyei vannak a vírusnak, kifelé mégis hazudott róla.
A legkomolyabb lökést végül az adta, amikor az Egyesült Államok bejelentette az Operation Warp Speed (nagyjából hiperűrsebesség akció, bár magyarul elég esetlenül hangzik) elnevezésű programot, amelyben tízmilliárd dollárt terveztek költeni arra, hogy 2021 januárjára 300 millió amerikainak elég vakcinát gyártsanak le az Egyesült Államokban.
Az Európai Unió nem reagált jól a járvány kezdetén. Amikor a koronavírus elkezdett komolyan terjedni a kontinensen, az általános reakció az volt, hogy a tagállamok átvették az irányítást Brüsszeltől, és lezárták a határokat. Az EU csak akkor lépett közbe, amikor a határok lezárása komolyan kezdte veszélyeztetni az áruszállítást a kontinensen.
Hasonlóan sikertelen lépés volt az is, amikor az unió közösen próbált meg védőfelszerelést beszerezni 2020 nyarán. A vásárlást a 27 tagállam és 10 szomszédos ország közösen szerette volna intézni, a terv szerint így 600 millió ember gazdasági erejét lehetett volna közösen ráállítani a projektre. Az ügy a bürokrácián bukott el, a szerződéseket ugyanis minden résztvevő állammal előre szerették volna aláíratni, ami annyira lelassította a folyamatot, hogy sokan inkább egyedül álltak neki felszerelést vásárolni.
Utolsó lökés
Ugyanakkor az EU képes volt tanulni az elkövetett hibákból. A tagállamok ugyanis még emlékeztek arra, amikor a sertéspestis idején a nagy gyógyszergyárak kijátszották egymás ellen a külön-külön tárgyaló tagországokat, hogy minél drágábban adhassák el a termékeiket. A közös vásárlás célja pont az lett volna, hogy ezt elkerüljék.
Volt benne persze jó adag valódi szolidaritás is. Egészen meglepő, hogy a két világháború utáni évszázadban az európai kontinens annyira szolidáris hely lett, hogy Németország és Franciaország hajlandó lemondani a nekik jutó vakcinák egy részéről, hogy Magyarország és Csehország is beolthassa az állampolgárait.
A közös vásárláshoz a végső lökést pont az adta meg, hogy Franciaország és Németország vezetésével egy közös nyugati blokk elkezdett tárgyalni a gyógyszergyártókkal a vásárlásról. A keleti, a déli és úgy általában a szegényebb tagállamok ettől annyira megrémültek, hogy inkább csatlakoztak a közös európai projekthez.
Pontosan ezt láthatjuk most Afrikában, ahol elenyésző mennyiségű vakcinát adtak be eddig Európához és az Egyesült Államokhoz viszonyítva. Ha nincs a közös vásárlás, a nyugati államoknál sokkal szegényebb Magyarország a sor végére tudott volna csak beállni, és valószínűleg jóval kevesebb embert oltottak volna be az országban.
Vakcinák
Ennek az az oka, hogyha külön beszerzéssel próbálkoztunk volna, akkor is ugyanazokkal a gyártókkal kellett volna a tárgyalóasztalhoz ülni. Az EU összesen hat gyártóval szerződött, ebből három vakcinával lehet már oltani az unión belül, miközben az AstraZeneca hagyományos vakcinájával kapcsolatban több komoly kétség is felmerült:
- egyrészt az, hogy mennyire hatásos a 65 év felettieknél,
- másrészt az, hogy mennyire hatásos az új koronavírus-variánsok ellen.
Magyarország eddig két oltásból vásárolt jelentős mennyiséget: a Pfizer/BioNTech modern, mRNS-alapú oltásából és az AstraZeneca hagyományos, de hatodannyiba kerülő vakcinájából. Mivel utóbbit csak most hagyták jóvá az Európai Unióban, és mivel az AstraZeneca elsősorban a brit piacra gyárt, az eddig beoltott magyarok a legmodernebb, második legdrágább és talán legmegbízhatóbb vakcinát, a Pfizerét kapták. A Moderna hasonló vakcinájából jóval kevesebb jutott csak az országba, ráadásul ez még a Pfizerénél is többe kerül.
A magyar kormány – miközben az Európai Uniót hibáztatja az oltások lassú menetéért – Kínától és Oroszországtól is vásárolt vakcinákat. Valószínűleg ugyanezt tettük volna akkor is, ha nem veszünk részt a közös uniós oltási programban.
Persze az uniós beszerzéssel valóban akadnak problémák. Nem biztos például, hogy az EU egyik kisebb szervére, az amúgy jelentéktelen erővel rendelkező, egészségügyért felelős főigazgatóságra, a DG SANTÉ-ra kellett bízni félmilliárd ember beoltásának megszervezését, miközben egy héttel korábban a legkomolyabb feladatuk még az ételcímkék ellenőrzése volt.
Utólag az is hibának tűnik, hogy az EU vezetői az árat és a jogi felelősséget tartották a legfontosabbnak a tárgyalások során. Megpróbáltunk minél olcsóbban vásárolni, egyúttal nem akartunk átvállalni minden jogi kockázatot a gyártóktól. Most viszont látszik, hogy inkább a sebességre kellett volna koncentrálni, nem arra, hogy minél olcsóbb legyen az ügylet. A magyar kormány könnyű kézzel elpazarolta több ezer lélegeztetőgépre annak a pénznek a sokszorosát, amit most elköltünk a vakcinákra. Ugyanakkor az sem biztos, hogy ez bármit gyorsított volna azon, hogy milyen ütemben tudják legyártani a vakcinákat a gyártók.
