Nagyvilág

A csöndes tábornok, aki előbb Instagramozni kezdett, aztán háborús bűnökkel gyanúsították, végül puccsot vezényelt

STR / AFP
STR / AFP
Mintha visszafordult volna az idő. A mianmari (sokaknak mindmáig burmai) kormánylapok címoldalán újra ott virítanak az olíva zöld uniformisba öltözött generálisok, egy hete ismét a délkelet-ázsiai ország teljhatalmú urai. De vajon ki ül az asztalfőn, és miért most látták szükségét annak, hogy újra visszakaparintsák a kormányrudat?

Félszáz év magány

Az egykori brit gyarmat 1948-ban vívta ki függetlenségét, de 1962-től csaknem kerek fél évszázadon át katonai diktatúrát nyögött az ország. Előbb egy puccs nyomán Ne Vin tábornok nyomta el a ma 54 milliós népét, miközben csillagjósokra – és álmaira – hallgatva vezette (félre) birodalmát. Utódja, Than Sve – akit a háta mögött „ranguni mészárosként” emlegettek – döntött arról, hogy hazáját „átkereszteli”, a fővárost pedig 2005-től a mindmáig legfontosabb és legnépesebb tengerparti nagyvárosból, Rangunból (ma: Jangon) az ország közepén építendő – máig félig üres, de „jobban védhető” – Najpjidóba (Nepjida) helyezi át.

A rigorózus rezsim egyre inkább elszigetelődött, magára maradt, külső gazdasági nyomás fojtogatta. A (fél)fordulat éppen tíz esztendeje következett be. A hatalomba kapaszkodó katonák ekkortól a külső szankciók miatt is kénytelen-kelletlen engedtek a rezsim acélpántjain. Addig a békés ellenállás vezéralakjaként kitűnt Aung Szan Szú Csí asszonyt vagy 15 évig hol börtönbe, hol házi őrizetbe vezényelték, de a követőivel szemben is vaskézzel jártak el. Amikor engedték, hogy ő és pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért induljon a választásokon, mindig tarolt. Elsőre simán megpuccsolták, aztán igyekeztek megalkudni vele.

Katonás rendben megteremtették civilbe öltöztetett pártjukat – mindhiába. Ez a groteszk módon Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártjának (USDP) nevezett erő nem váltotta be a parancsba kapott reményeket. A vezérkar, hatalmi pozícióinak körülbástyázására, már 2008-ban új alkotmányt adományozott az országnak, amitől alapvető befolyásának megőrzését várta el. Ennek jegyében nem válhat az ország irányítójává olyan személy, akinek külföldi állampolgár a közvetlen családtagja. Ezt a kényszerzubbonyt kifejezetten Szú Csí asszonyra szabták, akinek megözvegyüléséig brit volt a férje, és két fia máig Angliában él. A „Lady” ezt kicselezve létrehozatta magának az „államtanácsnoki” posztot, így a hátsó ülésről kormányozta az országot.

A hadsereg viszont a parlamenti helyek egynegyedét magának tartotta fönn. Ezzel – és kamupártjával – megakadályozhatja a kétharmados többség létrejöttét. Az alaptörvény három kulcsminiszteri posztot (hadügy, belügy, határügyek) kötelezően generálisoknak rendelte. Ezt az alapokmányt pedig nem hagyta megváltoztatni.

Ebben élen járt egy bizonyos Min Aung Hlaing, aki 2010-ben lett az egyesített vezérkar főnöke, mielőtt föllépett a legfelsőbb grádicsra. Épp egy évtizede, a résnyi nyitás esztendejében, mindössze 55-évesen ő lett a hadsereg főparancsnoka. A Rangunban született tábornok a korábbi főváros jogi egyetemén okult, majd harmadik nekifutásra fölvették a katonai akadémiára. Innentől emelkedett mind magasabbra, de mindvégig megmaradt csöndes, visszahúzódó, a sajtótól tartózkodó szürke eminenciásnak.

Jack TAYLOR / AFP

Volt a Különleges Műveletek Irodájának parancsnoka, felügyelte az etnikai kisebbségek lázongásai miatt mindig forró északi államokat, a kínai határ menti körzetet – az afganisztáni ópiumbarlangok fölfutásáig a világ herointermelését eluraló Aranyháromszög helyi szegleteit. Mint jogot is tanult vezető, szerepet kapott a „katonás” alkotmány megalkotásában. Viszont Szú Csí 2016-os elsöprő választási győzelmét követően egyre kényesebbé vált a tábornok és „a Lady” furcsa párjának együttműködése.

A generális és a gondviselés

A kettős hatalom egyensúlyozásában a főparancsnok – bár továbbra is tartózkodott a riporterek közvetlen társaságától –, fokozatosan politikai manipulátorrá érett. Egy ideig egyre aktívabban számolt be az Instagramon saját vezető köreinek tevékenységéről, itt számos követőre talált. Ezzel csak akkor állt le, amikor a buddhista többségű, nacionalista érzelmű lakosságtól „szavazatoptimalizálást” remélve, elkezdték kimunkálni a muszlim rohingya kisebbség kiszorítására irányuló műveleteket.

Az ország nyugati részére akár évszázadokkal ezelőtt betelepült vallási-etnikai népcsoportot szigorúan elnyomták, jogait manipulatív eszközökkel is korlátozták. 2016–17-ben falvaikat felégették, rengeteg nőt megerőszakoltak, kínzásokról, mérgezésekről, gyilkosságokról szivárogtak ki hírek. Ez elől legalább 730 ezer muszlim menekült el, és húzta meg magát a szomszédos (koldusszegény) Bangladesben.

Kapcsolódó
Mianmari népirtás: százezrek menekülnek a tömegmészárlás elől
Több mint egymillió rohingyának kellett elhagynia Mianmart, miután az etnikai feszültség elmérgesedett és üldözni kezdték őket. A kormányerők falvakat gyújtogatnak, taposóaknákkal rakták tele a határokat, a vallási kisebbségnek pedig egyetlen reménye, hogy valahogy elvergődnek Bangladesig.

A rohingyák elleni megtorlássorozatot egyértelműen a rangidős tábornok számlájára írják. Emiatt 2019-ben a washingtoni kormány Aung Hlaingot (és három társát) tiltó listára helyezte. A hágai Nemzetközi Bíróságon is eljárást kezdeményeztek ellene – háborús bűnök gyanújával.

AFP

Az atrocitások, a súlyos etnikai tisztogatások a korábban „békeangyalnak” tekintett Szú Csí asszony nemzetközi presztízsére is vaskos pöttyöket ejtettek. Külföldön megfosztották több kitüntetésétől, még Nobel-békedíjának megvonását is fölvetették. Odahaza viszont változatlanul megőrizte tekintélyét korábbi konok kiállásáért, békés küzdelméért, a katonákkal kötött óvatos alkujaiért, vagy az errefelé sem ritka nacionalista körökben azért, hogy a Nemzetközi Bíróságon külügyminiszterként igyekezett megvédeni a mianmari mundér becsületét.

Eközben a hadsereg egyre inkább kiterjesztette gazdasági hadállásait. Cégbirodalma „beásta magát” a jáde, rubin, más drágakövek és egyéb kincses nyersanyagok kitermelésébe, de a dohány- és söripartól a turizmuson át a bankszektorig kaszált. A főparancsnok élen járt: saját családjának is ügybuzgón gondját viselte. Neje és gyermekei is alaposan megtollasodtak, busásan jövedelmező „félhivatalos üzleteken”. A hitves egy gyártó és kereskedelmi cég élén áll, lányuk egy médiaprodukciós vállalkozást virágoztatott föl. A fiú egészségügyi bizniszekből, engedélyezésből és technológia-, valamint gyógyszerimport ügyletekből gyarapodott, sőt ma már egy fényes luxusüdülő központot is a magáénak mondhat Rangun mellett.

A (rang)idős tábornoknak persze gondolnia kellett valamennyiük jövőjére, hiszen idén júliusban tölti be a 65. életévét, amikor tisztségéről le kell(ene) mondania. Tán e helyett nézte ki magának az elnöki – vagy junta-vezéri – tisztséget. Aung Hlaing főparancsnokhoz méltó taktikai érzékkel választotta ki a február 1-jei puccs időzítését. Aznap kellett volna ugyanis összeülnie a novemberben Szú Csí és pártja elsöprő győzelmével megválasztott új parlamentnek. A sokat tapasztalt tábornokok úgy érezhették, hogy Szú Csí asszonyék rafinált lépéseikkel túljárhatnak az eszükön. A polgári erők netán fokozatosan elfoglalják a sereg politikai hadállásait, korlátozhatják befolyását.

A vezérkar attól tarthatott, hogy a demokratikus(abb) erők fölülírhatják az alkotmányt, így lekapnak pár csillagot a hatalmi váll-lapjaikról. A junta a puccs eszközéhez nyúlt. Kiváló alkalom, amikor a mesterséges főváros új törvényhozásába összegyűlő vezetőiket egy csapásra begyűjthetik. Így is tettek. A junta fölújította vádjait a tavaly novemberi (bizonyítatlan) választási csalásokról. Szú Csít és a formális államfőt nevetséges ürügyekkel letartóztatták, de számos hívük is hasonló sorsra jutott. A „Nagyasszonynál” illegálisan behozott walkie-talkiekat találtak, az elnök pedig tavaly áthágta az egészségügyi szabályokat – maszk nélkül kampányolt.

Államcsínytevők

A junta pár órán belül leváltotta az eddigi kormány összes tagját és az új, 11 fős vezetésbe menten nyolc tábornokot vezényelt. A nyugati világ azonnal tiltakozott az államcsíny, a demokrácia csorbítása, a választási eredmények megsemmisítése miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa – Moszkva és Peking dacos ellenállása miatt – csak „mélységes aggodalmát” fejezhette ki a mianmari események okán, és Szu Csíék szabadon bocsátását követelte.

Kapcsolódó
Megpuccsolta a kormányt a mianmari hadsereg, de egyelőre nem látni, mit akart elérni
Ismét átvette a hatalmat Mianmarban a hadsereg, amely korábban már közel 50 éven át irányította az országot. Az akkori junta elleni tiltakozás szimbólumát, a demokratizálódási folyamat elindítóját – aki öt évig volt az ország kormányfője – félreállították. Úgy tűnik, a hadsereg mégsem kér a demokráciából.

A szűkebb térség országai – élükön Kínával – igen óvatosan Mianmar belügyének tekintik a puccsot. A pekingi propaganda-szócsövek pusztán „kormányváltásról” számoltak be. Mi tagadás, Kína étvágya alaposan megnőtt a gazdasági terjeszkedésére meghirdetett „egy öv, egy út” nemzetközi fejlesztési programja okán. A pekingi kormány jelentős beruházási programokat indított. A Burmával szomszédos déli Jünnan tartománya stratégiai fejlesztési terveibe illeszkedik, hogy vaskos infrastrukturális befektetésekkel létrehozzák a Kína–Mianmar gazdasági folyosót az indiai-óceáni kikötőkig. Peking most tapintatosan kivár. Elvégre a nyugati szankciók fölújítása az ő malmukra hajthatja a vizet.

A puccs talán csak annyiban különbözik az 1962-es és 1988-as korábbiaktól, hogy az elmúlt öt évben a demokratikus szellemet kieresztették a palackból. Az idősebbek emlékezetében még élesen élhet a majd’ 50 éves katonai rezsim, a fiatalok pedig az elmúlt évtized során már szabadabb levegőt szívhattak. A hétvégén is több tízezren tüntettek Rangunban és jó pár más városban. A junta hiába csapta le az internet-szolgáltatást, utcai korlátozásokat vezetett be, és jelentős erőket mozgósított a rend védelmére – mindhiába. A tömeg egyelőre nem lankadt, sőt gyarapodott. Szú Csí-ék szabadon bocsátását követelték, transzparenseiken nem kértek a diktatúrából.

Lillian SUWANRUMPHA / AFP

A „szégyenlős” generális immár tévébeszédben hajtogatta az „elcsalt választások” vádját, amitől (szerinte ugyebár) a hadsereg – mint a törvényes rend védelmezője – mentené meg a demokráciát. Amikor ez is kevésnek bizonyult, hol vízágyút, hol könnygázt vagy gumilövedéket vetett be. Betiltotta a demonstrációkat – öt embernél több nem gyülekezhet az utcákon. Sőt, a legtöbb városban este 8-tól hajnali 4-ig kijárási tilalmat rendelt el. De a tüntetők elszántak.

A katonai junta most még óvatosan választásokat ígér. Szabadokat és igazságosakat. Majd. Miután befejeződött az általuk vélt tavalyi választási csalások alapos kivizsgálása. Ennek bizonyítékai egyelőre váratnak magukra. A tábornokok azon is földühödtek, hogy az Országos Választási Bizottság sem vette komolyan a szavazás tisztaságát megkérdőjelező kijelentéseiket. De a vezérkar mostantól aligha fogja sürgetni a jogszolgáltatási apparátus serény vizsgálatát.

A vezénylő tábornok gyaníthatóan a nyári 65. születésnapja után is posztján akar maradni. Ám a gazdaság jó ideje mélyrepülésben, a koronavírus-járvány is nyomasztja, ha pedig a puccs megtorlásául ismét szorítanák a külföldi szankciós hurkot, az fojtogatóvá válhat a lakosság amúgy is szegény többségének. Ami biztos: maradnak a katonák, maradnak a tüntetések – amíg tűrik, vagy meg nem törik őket. Minimum egy évig marad a szükségállapot. A burmaiaknak pedig maradnak a szűkös esztendők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik