NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
Nagyvilág

Moszkva megerősítette: azért utasították ki az európai diplomatákat, mert Navalnij mellett tüntettek

Moszkva az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására megszervezett, törvényellenes tüntetésekkel összefüggésben döntött a három diplomata kiutasításáról – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában, védelmébe véve az intézkedést. Az orosz külügyminisztérium pénteken minősítette nemkívánatos személynek a szentpétervári lengyel és svéd főkonzulátus és a moszkvai német nagykövetség egy-egy munkatársát.

A diplomaták kiutasítása azon lépések következménye, amelyet a moszkvai külföldi képviseletek tettek a törvénytelen zavargásokkal kapcsolatban. Az orosz fél világosan kinyilvánította, hogy nincs szándékában ilyesmit eltűrni

– mondta Peszkov.

A diplomatáknak a tüntetéseken való jelenlétéről az elmúlt napok során videofelvételeket mutattak be az orosz tévécsatornákon. A szóvivő hétfőn azt hangoztatta, hogy Oroszország miként korábban, továbbra is érdekelt a EU-val fenntartott kapcsolatok újjáélesztésében.

Nem mi kezdeményeztük a kapcsolatok leépítését. Abból indulunk ki, hogy a feleknek tiszteletben kell tartaniuk egymás érdekeit és mi kategorikusan ellenezzük az egymás érdekeibe való beavatkozást és a kettős mérce alkalmazását

– mondta.

Peszkov ekképp kommentálta Josep Borrell vasárnapi blogbejegyzését, amelyben az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy összegezte moszkvai tárgyalásait, hogy Oroszország nem érdekelt az unióval fennálló kapcsolatai javításában. A főképviselő nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az unió szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben a Navalnij-ügy miatt, az emberi jogok megsértésére hivatkozva.

Az orosz külügyminisztérium a TASZSZ-nak hétfőn „meglepetését” fejezte ki Borrell állásfoglalása miatt, amely a tárca szerint elütnek a korábbi, Moszkvában tett nyilatkozataitól. Az orosz állásfoglalás szerint a főképviselőt a Brüsszelbe való visszatérése után igazították el, hogy mire kellett volna helyezni a hangsúlyt. Az európai sajtóban az elmúlt napokban több olyan értékelés jelent meg, amely fiaskóként értékelte Borrell moszkvai vizitjét, mert sem a Navalnij-ügyben, sem a szimpátiatüntetésekkel szembeni kemény fellépéssel kapcsolatban nem képviselt markáns álláspontot.

A tüntetésekről szólva a Kreml szóvivője kitért annak a szentpétervári süketnéma férfinak az ügyére, akit jelszavak skandálása címén bírságolt meg a bíróság. Peszkov szerint ebben a konkrét esetben van értelme a fellebbezésnek, ha még nem járt le a határidő. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Kremlnek nincs köze a Vlagyimir Putyin elnök támogatására beindult flashmob-sorozathoz, amelyről az elmúlt napokban számos videó jelent meg a világhálón.

Kapcsolódó
A Kreml szerint jogos volt a rendőrök kemény fellépése a tüntetőkkel szemben
Az orosz kormányban aggodalmat keltettek az engedély nélküli akciók.

Egy moszkvai bíróság hétfőn csalás címén – a távollétében – elrendelte Olekszandr Homenko ukrán építkezési vállalkozó letartóztatását, aki az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) egyik szponzora. A vád szerint a Homenko által irányított cégek 2017 és 2020 között tíz szerződést kötöttek egy Szergijev Poszad-i technikum felújításáról, és hamis számlák alapján több mint 30 millió rubelt (jelenlegi árfolyamon több mint 120 millió forintot) elsikkasztottak.

Az FBK Navalnij őrizetbe vételét követően közzétett egy dokumentumfilmet, amely szerint Putyin egy 100 milliárd rubelt érő titkos uradalmat építtetett fel magának a Fekete-tenger partján. A YouTube számlálója hétfő délelőtt több mint 110 millió megtekintést mutatott. A Kreml ezt a történetet valótlannak minősítette. Nem sokkal később Arkagyij Rotenberg milliárdos építési vállalkozó, Vlagyimir Putyin régi barátja és egykori dzsúdópartnere bejelentette, hogy az övé az épület.

A Rosszija 1 állami televízió vasárnap este bemutatott egy tudósítást, amely szerint Navalnij az anyag freiburgi kéthetes montírozása alatt egy kétszintes, uszodás, több mint 300 négyzetméteres alapterületű villát bérelt, 30 ezer euró készpénzért. A Putyin állítólagos palotájáról szóló film előállításának költségeit a csatorna egymillió euróra becsülte és azt állította, hogy a “hamisítvány” elkészítésében részt vettek az amerikai, a brit és a német titkosszolgálatok is.

(MTI)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.