Christof STACHE / AFP
Nagyvilág koronavírus

Két ország is közölte, hogy nem kell neki vakcina

Burundi a második olyan afrikai ország, amely nem kér a koronavírus-elleni vakcinákból még úgy sem, hogy az első dózisok elkezdtek megérkezni a kontinensre, ahol egyre több fertőzöttet diagnosztizálnak, írja az AP hírügynökség.

Thaddee Ndikumana, a kelet-afrikai ország egészségügyi minisztere csütörtök este arról beszélt az újságíróknak, hogy a vakcináknál a megelőzést fontosabbnak tartják, mert

a betegek 95 százaléka felépül, ezért úgy számolunk, hogy a vakcinák egyelőre nem szükségesek.

A héten a Burundival szomszédos Tanzánia is jelezte, hogy nem terveznek koronavírus elleni vakcinákat elfogadni. John Magufuli elnök aggodalmát fejezte ki az oltóanyagokkal kapcsolatban, de állításaira nem tudott bizonyítékokkal szolgálni.

Mint mondta, az országa már rég legyőzte a vírust az isten segítségével. Ez valószínűleg csak szerinte van így, mert egyre nagyobb a nyomás a kormányon a lakosság részéről és a WHO is felszólította Tanzániát, hogy működjenek együtt.

Burundiban is hasonló egyébként a hozzáállás, a nemrégiben megválasztott Evariste Ndayishimiye elnök egy tavaly év végi vallási gyűlésen mondta azt,

azért vannak új koronavírusos esetek, mert isten így büntet meg minket, amiért nem tudtuk korrupció nélkül szolgálni az országot. Ha a vezetők nem tartják be az ígéreteiket, akkor az egész családot büntetni kell.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.