Nagyvilág koronavírus

10 hónap után felébredt a kómából egy 19 éves fiú, még fogalma nincs a járványról, pedig kétszer is megfertőződött

Getty Images
Getty Images

Felébredt egy 10 hónapig kómában fekvő brit fiatal, és még most sincs sok fogalma arról, hogy koronavírus-járvány van, pedig kétszer is elkapta a betegséget, írja a Guardian.

Joseph Flavillt még tavaly március elsején gázolta el egy autó Burton upon Trent városában, három héttel azelőtt, hogy Nagy-Britanniában elrendelték az első zárlatot.

Traumás agysérülést szenvedett, emiatt közel egy évig kómában volt, de állapota lassan, fokozatosan javult és elkezdett reagálni a külvilágra.

Nagynénje, Sally Flavill Smith a lap megkeresésére arról beszélt,

nem fog tudni semmit a járványról, hiszen az elmúlt tíz hónapot átaludta. Egyre inkább a tudatánál van, de még mindig nem tudjuk, mire emlékszik. Azt sem tudom, hol kezdjem. Ha valaki egy évvel ezelőtt elmondja, min megyünk majd keresztül, aligha hittem volna el. Fogalmam sincs, Joseph meg fogja-e érteni, mit éltünk át.

Elmondta, a család próbálta a fiúnak elmagyarázni, hogy a korlátozások miatt nem lehetnek mellette a kórházban, de a járvány részleteiben nem szerettek volna elmerülni.

A fiatalt egy leicesteri klinikán ápolták sokáig, azóta már átszállították egy Stoke-on-Trent városában lévő kórházban, itt folytatja a rehabilitációját. Már képes mozgatni a végtagjait, a családjával pedig pislogással és mosolygással kommunikál.

Az orvosok kérésére Joseph Flavill meg tudja érinteni a füleit a kezével, mozgatja a lábait, valamint igen-nem válaszokat ad a pislogás által.

A történet másik csavarja, hogy a fiú kétszer is átesett a koronavírus-fertőzésen a kórházban, de egyszer sem lett súlyosabb szövődménye a betegségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik