Nagyvilág

Szexuális erőszakkal vádolják az ismert szerb színészt

Letartóztatása óta húsz nő tett feljelentést Miroslav Aleksic ellen.

A rendőrség szombaton tartóztatta le a 68 éves ismert szerb színészt, rendezőt, oktatót, akit azóta húsz nő jelentett fel. Azt állítják, szintén Miroslav Mika Aleksic áldozatai voltak – írja szerb sajtóhírek alapján a Szabad Magyar Szó.

Az érintetteket a belgrádi főügyészségen kihallgatják, utána döntenek róla, bővítik-e a vádiratot a rendező ellen, aki mindent tagad, szerinte hamisak ellene a vádak. Hétfői meghallgatása után Aleksicet harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Akár tizenöt év börtönt is kaphat, ha beigazolódik, hogy megerőszakolta növendékeit.

Miroslav Mika Aleksicet egyelőre azzal gyanúsítják, hogy 2012 és 2020 között öt tanítványát szexuálisan bántalmazta saját belgrádi színjátszó iskolájában. Áldozatai közül ketten még kiskorúak voltak. Egyikük, Milena Radulovic, ismert belgrádi színésznő azt mondta, Aleksic 17 évesen erőszakolta meg, többször is.

Zorana Mihajlovic miniszterelnök-helyettes, a nemek közti egyenlőség koordinációs testületének elnöke köszönetet mondott  azoknak, akik a nyilvánosság elé álltak, hogy az őket ért szexuális erőszakról beszéljenek – írta a Pannon RTV. Milena Radulovicot neves színészek, énekesek és ismert emberek is támogatásukról biztosították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik