Andrew Harnik / POOL / AFP
Nagyvilág

Joe Bident beiktatták az Egyesült Államok elnökének

Donald Trump távozott Washingtonból, és a hagyományokkal ellentétben nem nézte végig, ahogy Biden letette az elnöki esküt.

Hivatalosan is beiktatták hivatalába Joe Biden amerikai elnököt, aki szerdán, helyi idő szerint déli 12 óra előtt pár perccel letette az elnöki esküt az amerikai kongresszus épületénél. Bident John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke iktatta be, és felesége, Jill Biden tartotta a Bibliát, amire letette esküjét. Biden ugyanazt a Bibliát használta, amit alelnöki esküje alatt, és ami már 1893 óta van családja tulajdonában.

Beiktatási beszédében Biden a demokrácia győzelmeként jellemezte, hogy két héttel azután, hogy „erőszak rázta meg a Capitolium alapjait”, ugyanott állhatnak, és véghezvihetik a békés hatalomátadást, ahogyan azt már több mint két évszázada teszik az Egyesült Államokban.

Biden az ország egységére helyezte a hangsúlyt, elismerve, hogy sok kérdésben megosztott az amerikai nemzet, de csak együtt tudnak megbirkózni az előttük álló kihívásokkal, és azt ígérte, hogy minden amerikai elnöke lesz, azokat is képviselni fogja, akik nem rá szavaztak. Majd néma csenddel és rövid imával emlékezett meg a koronavírus-járványban meghalt négyszázezer amerikairól.

A Guardian beszámolója szerint feltehetően először fordult elő az amerikai történelemben, hogy egy elnök beiktatási beszédében szerepelt a „fehér felsőbbrendűség” kifejezés, amikor Biden közölte, hogy kormányzata szembe fog szállni azzal, és le fogja győzni. Emellett kiemelte, hogy az elmúlt időszak bizonyította, milyen fontos igazság védelme és a hazugságok elleni harc.

A világhoz szólva Biden jelezte, hogy a Trump-kormányzat politikáján változtatva meg fogják erősíteni szövetségeiket, és pozitív példával mutatnak utat a világnak, nem erőből irányítanak majd.

Az ünnepség Amy Klobuchar demokrata szenátor beszédével indult, aki a kongresszus épületének két héttel ezelőtt ostromára utalva kijelentette:

Ez az a nap, amikor a demokráciánk feláll a padlóról, leporolja magát, és azt teszi, amit Amerika mindig is szokott – haladni kezd előre.

Az amerikai himnuszt Lady Gaga adta elő.

Kamal Harrist a Capitolium ostromának hőseként tisztelt rendőr, Eugene Goodman kísérte a beiktatásra, aki azzal vált híressé, hogy egyedül szállt szembe a kongresszus épületét megtámadó tömeggel, elcsalva őket a szenátusi teremtől.

Majd az alelnök is letette a hivatali esküjét. Kamala Harris az első női, és az első afroamerikai és dél-ázsiai származású alelnöke az Egyesült Államoknak.

A beiktatási ünnepségen részt vett Barack Obama és felesége, Michelle Obama is. Valamint a volt amerikai elnökök közül Bill Clinton és George W. Bush is.

Donald Trump helyett alelnöke, Mike Pence képviselte a távozó kormányzatot a beiktatáson.

Trump elutazott Washingtonból

Az elnöki hagyományokat rendre felrúgó Trump órákkal Biden beiktatása előtt elhagyta Washingtont, és floridai golfklubjába utazott. Trump helikopterrel hagyta el a Fehér Háza, ami után a PBS amerikai köztelevízió fehér házi tudósítójának közlése szerint a szokásosnál is alaposabb takarításon esett át az épület.

A távozó amerikai elnök az Andrews légitámaszponton mondta el utolsó beszédét elnökként, amiben sok sikert kívánt a következő kormányzatnak, de Joe Biden nevét nem mondta ki. Majd a Village People YMCA című számára szállt fel az elnöki különgépre, amivel Floridába utazott.

Trump alig egy órával azelőtt érkezett meg Floridába, hogy Biden letette hivatali esküjét. Az akkor még csak távozó elnök nem válaszolt az érkezésére összegyűlt újságírók kérdéseire.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.