Nagyvilág

Az Iszlám Állammal akart merényleteket végrehajtani egy amerikai katona

AFP
AFP
Őrizetbe vették az amerikai hadsereg egyik tagját Georgia államban terrorizmus gyanújával, mert segítséget akart nyújtani az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek amerikai katonák ellen tervezett halálos rajtaütések végrehajtásában – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint Cole James Bridgest azzal vádolják, hogy katonai tanácsokat és útmutatást akart nyújtani egy külföldi terrorszervezetnek, és az amerikai hadsereg kötelékébe tartozó katonák meggyilkolásában akart közreműködni.

Úgy tudni, a 20 éves Bridges, aki 2019-ben lépett be a hadseregbe, tavaly októberben kezdett el egy online csevegő felületen beszélni a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik fedett munkatársával a New York-i 9/11 Memorial emlékmű felrobbantásáról, illetve amerikai katonák elleni támadásokról a Közel-Keleten. A többi között részletes útmutatásokat, harcászati taktikákat és javaslatokat közölt az emlékmű, illetve más New York-i látványosságok megtámadásához.

„A jelenlegi gyanú szerint Bridges közlegény elárulta országunkat és egységét, amikor összeesküvést szőtt egy emberrel, akiről azt hitte, hogy az Iszlám Állam szimpatizánsa, és segíteni akart neki amerikai katonákat megölni a Közel-Keleten” – jelentette ki William F. Sweeney Jr., az FBI New York-i irodájának vezetője.

A hatóságok szerint Bridges az FBI munkatársával folytatott csevegését megelőzően a közösségi médiában már kifejezésre juttatta támogatását a terrorszervezet és a dzsihád (iszlám „szent háború”) iránt, és ezzel vonta magára a hatóságok figyelmét.

Sajtóértesülések szerint Bridges egy videót is közzétett magáról a közösségi médiában, ezen testpáncélban látható az Iszlám Állam zászlaja előtt. Egy másik, hangtorzítóval rögzített propagandafelvételen támogatását fejezte ki a dzsihadisták egyik várható rajtaütése iránt amerikai katonák ellen.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik