Sok sikert kíván a következő adminisztrációnak Donald Trump az Andrews légitámaszponton elmondott utolsó elnöki beszédében. A leköszönő amerikai elnök azt mondta, mindig küzdeni fog, és arra is utalást tett, hogy valamilyen formában visszatér.
Az elmúlt négy év sikerei közül kiemelte a haderőfejlesztést, a koronavírus elleni vakcina megalkotását pedig orvosi csodának nevezte. Szerinte a demokrata Joe Biden vezette adminisztráció biztos alapra építkezhet – a leendő elnök nevét ugyanakkor nem mondta ki.
Trump a családja mellett köszönetet mondott Mike Pence alelnöknek is, aki egyébként vele ellentétben részt veszt Biden beiktatásán. (Trump a 45-ből mindössze a hetedik amerikai elnök, aki kihagyja utóda beiktatását, ideértve Woodrow Wilsont, aki stroke-on esett át, illetve Richard Nixont, aki a Watergate-botrány miatt lemondani kényszerült.)
A távozó elnök a Fehér Házból helikopterrel érkezett a légitámaszpontra, ahonnan az Air Force One Floridába viszi a feleségével együtt.
A CNN forrásaira hivatkozva azt írja, hogy Trump a szokásoknak megfelelően hagyott üzenetet a Fehér Házban utódjának, annak tartalma azonban egyelőre nem ismert. A korábbi hasonló távozó elnöki üzenetek azonban itt elolvashatók. Szintén a hírcsatorna számolt be arról, hogy Trump nem a számára megírt beszédet mondta el, így a súgógépeket is eltávolították a színpad mellől.