Nagyvilág koronavírus

A briteknél megjelent a koronavírus brazil mutációja

DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

A két új, Brazíliában azonosított koronavírus-mutációból az egyik már megjelent az Egyesült Királyságban, jelentette be egy brit virológus.

A Sky News szerint Wendy Barclay professzor, az új variánsok felkutatására létrehozott kutatócsoport vezetője arról beszélt,

a brazíliai variánsnak két különböző típusa létezik, ebből az egyiket megtaláltuk az Egyesült Királyságban.

Elmondása szerint a brazil mutációt nemrégiben hurcolhatták be az országba.

Braclay közölte, az egyik brazíliai vírustörzset Japánban azonosították Brazíliából hazatérő emberek mintájában, míg a másik jelenleg is rohamosan terjed Brazíliában. Azt nem közölte, hogy a briteknél is megjelent mutáció melyik a kettő közül.

Nagy-Britanniába péntek hajnal 4 órától nem lehet beutazni Dél-Amerikából, a közép-amerikai Panamából, Portugáliából és a volt portugál kolóniából, a Zöld-foki Köztársaságból sem a brazil mutáció miatt, ami elemzések szerint rendkívül gyorsan tud terjedni.

Manaus városában már annyi a fertőzött és a súlyos állapotban lévő beteg, hogy több kórház kifogyott az orvosi oxigénből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik