Nagyvilág

Mike Pence elmegy Joe Biden beiktatására

Zak BENNETT / AFP
Zak BENNETT / AFP

Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén – adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.

Donald Trump leköszönő elnök ugyanakkor bojkottálja a január 20-án tartandó ceremóniát. Távolmaradási szándékát pénteken tudatta. Bojkottjával másfél évszázados hagyományt szakít meg.

Biden mindazonáltal örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatásán, mint mondta, „ez egyike azon kevés dolgoknak”, amelyekben egyetért Trumppal. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián.

A ma is élő volt amerikai elnökök közül Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi az ünnepségen, mindhárman feleségeikkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves – demokrata párti – Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik