Nagyvilág

Verhofstadt a Capitolium ostromáról: Halljátok Orbánék hallgatását?

AFP
AFP

Trump támogatóinak rettenetes puccskísérlete után halljátok a hallgatását azoknak az európai politikusoknak, akik szintén szeretik őt?” – tette fel a kérdést a Facebookon Guy Verhofstadt volt belgiumi miniszterelnök, utalva arra, hogy a Capitoliumot megostromló tüntetők azt skandálták a leköszönő amerikai elnöknek: „szeretünk”.

A liberális EP-képviselő ezután fel is sorolja, mely politikusokra gondol, köztük a magyar miniszterelnököt.

Farage, Orbán, Jansa, Le Pen, Wilders, Salvini… Ez az, amit nekünk is tartogattok?

– kérdezi Verhofstadt, aki korábban is többször élesen bírálta már Orbán Viktort és rendszerét.

A magyar kormány eddig nem kommentálta, hogy szerdán Donald Trump  hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét, miközben odabenn az elektori szavazás törvényhozásbeli megerősítése zajlott. Az ostrom során négyen meghaltak, több órányi káosz után állt helyre a rend Washingtonban.

Kapcsolódó
Trump, asztalra vetett láb, maskarák, fegyverek – képeken a Capitolium ostroma
Galériánkban megmutatjuk az Egyesült Államok törvényhozóinak otthonát ért támadás ikonikus képeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik