Nagyvilág

Semjén: A kormány mindig védeni fogja a zsidó közösségeket

A KDNP elnöke az Európai Bíróság döntését bírálta.

Magyarország kereszténydemokrata kormánya mindig védeni fogja zsidó közösségének szellemi és fizikai jólétét, hagyományaik megőrzését,

írta pénteki közleményében Semjén Zsolt, egyházi ügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes. A KDNP elnöke azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy az Európai Bíróság csütörtöki döntésében fenntartotta a kóser rituális vágás betiltását Belgiumban.

A politikus szerint ez „az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozása”. Semjén kijelentette, hogy Magyarországgal együtt „az Európai Uniónak is védenie kell zsidó közösségei vallásszabadságát. Ha ezt elmulasztja, akkor végül elveszíti saját identitását is”.

Alig egy hónappal ezelőtt Demeter Szilárd kormánybiztos, Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egy publicisztikában azt írta, hogy Európa Soros György gázkamrája, valamint a magyar származású üzletembert Adolf Hitlerhez hasonlította. Az írás nagy felháborodást keltett, később Demeter visszavonta, de hozzátette, hogy „az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot” továbbra is védeni fogja.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.