Nagyvilág koronavírus

Egy zsidó orvos története egy náci tetoválásokkal borított covidos beteg kezeléséről

AFP
AFP

Futótűzként terjed a közösségi médiában egy kaliforniai zsidó orvos története arról, hogyan láttak el társaival egy súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget, akinek a testét náci tetoválások borították. A bizarr helyzet leírásán kívül Dr. Taylor Nichols az eset kapcsán arra hívta fel a figyelmet, mennyire megviseli a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat a járvány.

A légszomjjal küzdő férfit mentővel vitték be a kórházba, betegnek és rémültnek tűnt, Taylor szerint meglátszott rajta az évek óta tartó metamfetamin-fogyasztás, fogai már nemigen voltak. Amikor kollégáival levetkőztették a beteget, először egy horogkereszt tűnt fel a mellkasán, majd az ingéből kibújva egy SS-tetoválás és egyéb náci jelképek is feltárultak.

A férfit ellátó csapatnak a zsidó orvoson kívül mások mellett egy fekete nővér és egy ázsiai légzőterapeuta is tagja volt. „Mindannyian láttuk, a gyűlölet szimbólumai a testén büszkén hirdették a nézeteit. Valamennyien tudtuk, mit gondol rólunk, hogy mennyire becsüli a mi életünket” – írja a Twitteren Taylor.

„Ne hagyjon meghalni, doki” – kérte elhaló hangon náci férfi az orvost, mielőtt rákapcsolták a lélegeztetőgépre. Taylor  megnyugtatta, hogy  mindent el fognak követni érte a legjobb tudásuk szerint, így is tettek, zökkenőmentes csapatmunkában küzdöttek érte.

Az orvos azt írja, az egyetem óta sokszor szembesült már rasszista betegekkel, és bár minden alkalommal megrendül kicsit, amikor ilyen ember életét menti meg, az érzelmei sosem zavarták a munkájában. „Orvosra van szükségük ide, és a fenébe is, te orvos vagy – ezt a mantrát ismételgettem mindig magamban” – írja Taylor, aki most először ismerte fel magán, hogy habozni kezdett, és ambivalens érzései támadtak. Elismeri, hogy felmerült benne az is, vajon mit gondolhat ez a náci tetoválású férfi arról, hogy egy zsidó orvos vigyáz rá, mennyire törődne ez az ember az ő életével, ha a szerepek megfordulnának.

„A járvány kimerített, a mantrámnak jelenleg nem ugyanaz a hatása (…) Ráébredtem, hogy talán nem vagyok rendben” – vallotta be az orvos, aki úgy érzi, az egészségügyi dolgozóknak egyre növekvő stressz, félelem és elszigeteltség mellett kell folyamatosan helytállniuk az egyre gyorsuló járványban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik