Orbán Viktor évekkel ezelőtt rájött egy trükkre, és azóta szinte minden fontos csatát meg tudott nyerni ezzel az európai színtéren. A trükk annyi, hogy a Brüsszelben ülő emberek többsége nem érti a politikai erő természetét úgy, mint ő.
A miniszterelnök politikai létezése a konfliktuson és a másik fél lehető legnagyobb mértékű legyőzésén alapul. Zéró összegű játék ez a Fidesz politikájában: vagy nekünk jó, vagy nekik, olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen, és ezzel még előrébb is jussunk. Az Európai Unió működése ezzel ellentétes, szinte ki is zárja a politikai erő alkalmazását abban a formában, ahogyan azt Orbán érti. Az unió egy többoldalú egyeztető fórum, ahol a cél nem a hatalom megszerzése és a másik legyőzése, hanem hogy kompromisszumos megoldásokkal megtalálják azt a verziót, ami mindenkinek jó. Magyarországon ezt a fajta politikai kultúrát az elmúlt tíz év következményeként szinte nem is ismerjük, de legalábbis teljesen elszoktunk tőle.
Orbán nagy trükkje az, hogy azért mer politikai harcot folytatni az unió ellen, mert bízik abban, hogy a másik oldal nem visszavágni fog, hanem megoldást keresni a megbékítésére. De most úgy tűnik, még ebben is lehet túl messzire menni.
A felállás
A költségvetés vétójának belengetése ugyanis tényleg kiborította az uniós vezetőket. Ritkán hallani nagykövetektől olyat, hogy „nagy szarban vagyunk”, márpedig most ez történik. Azzal, hogy a magyar és a lengyel kormány a jogállamisági mechanizmus miatt belengette a teljes uniós büdzsé megvétózását, egy olyan folyamat akadt el az utolsó fázisban, amin sokan évek óta dolgoznak.
A felállás egyszerű: 25 tagország szeretné azt, hogy a költségvetés átmenjen, kettő nem. Előbbiek közül a két legerősebbnek, Németországnak ás Franciaországnak az unió jövője szempontjából is fontos a mostani mentőcsomag és a büdzsé, és sok déli tagállam pedig nagyon rossz helyzetben van a járvány gazdasági hatásai miatt, és várja a segítséget. Ezért aztán az egyik legolvasottabb uniós sajtótermék, Florian Eder reggeli hírlevele már arról ír, Orbán ne számítson arra, hogy bármelyik olyan országtól szívességet kérhet a jövőben, amelyik most bajban van, és szüksége lenne a pénzre.
Főleg mert úgy tűnik, nem is nagyon van megoldás az egész helyzetre. Angela Merkeltől az Európai Tanácsot vezető Charles Michelig mindenki tárgyalt már Orbánnal, és ő mindenkinek ugyanazt mondta: nem lát megoldást varázsütésre, ezért senki ne várjon csodát a csütörtöki tanácsülésen.
A megúszás problémája
Az, hogy a folyamat itt tart, több tanulságot hordoz.
- Az egyik az, hogy becsődölt az unió alapvető technikája a nehéz kérdések megoldására. A mostani helyzet azért alakult ki, mert a nyári csúcsértekezleten elkenték az ügyet, és nem állapodtak meg a jogállami mechanizmus részleteiről. Ez azért volt, mert az ilyen uniós csúcsok alapvető szándéka az, hogy kompromisszum legyen, és mindenki jól jöjjön ki a végén a dologból. De az unió egyre nagyobb politikai törésekkel él együtt, és most az egyik ilyen törésvonalat nem sikerült betömni.
- A másik, hogy nincs már visegrádi érdekcsoport. Lengyelország és Magyarország szövetsége van csak, Csehország és Szlovákia most látványosan távolságot tart ettől a két országtól. Orbán számára ez azért veszélyes, mert a lengyel kormány akár napokon belül elveszítheti a többségét a törvényhozásban.
Több megoldási javaslat született eddig a problémára. Van, aki szerint külön kell elfogadni a jogállami mechanizmust, és van, aki szerint nem a költségvetéssel együtt, hanem államközi megállapodásként kell átverni a mentőcsomagot, de az unió láthatóan nem szeretné egyiket sem.
Patthelyzet
Ha a jogállami mechanizmussal kapcsolatban végül azt a verziót fogadják el, amit a Fidesz akar, akkor jó eséllyel nemcsak a parlament fogja megvétózni a költségvetést, de azok az északi tagállamok is, amelyeknél belpolitikai ügy a Fidesszel szembeni harc. Közben viszont a magyar és a lengyel kormány pontosan tudja azt, hogy amint a jogállami mechanizmus átmegy, el is fog indulni Magyarország ellen az eljárás. Hiába mondogatja az Európai Néppárt frakcióvezetője és több német miniszter, hogy ha valaki betartja a jogállami elvárásokat, nem kell félnie, e két kormány a saját politikai rendszere elleni támadásként éli ezt meg. Leginkább persze azért, mert a rendszerük a jogállami elvárások figyelmen kívül hagyásán, vagy legalábbis relativizálásán alapszik.
Orbán Viktor abban bízhat csak, hogy ő gondolja meg magát később a harcban, és a többiek engednek előbb. Erre van is esély, de kevés, mert akkorát kéne engedniük a jogállami mechanizmus bevezetését támogatóknak, ami már másoknak fájna, másrészt most tényleg nem olyan a hangulat Brüsszelben, mint az eddigi konfliktusoknál volt. Hiába magyarázza a magyar igazságügyi miniszter, hogy a jogállamiság elvárása nem objektív követelmény, ha szinte mindenki más ezt úgy érti:
Az uniós vezetők közben abban bízhatnak, hogy Orbánt és Magyarországot annyira megtépázza a koronavírus-járvány, hogy neki is sürgős lesz pénzhez jutnia, nem csak a déli tagállamoknak. Orbán viszont az elejétől arra törekedett, hogy a lehető legolcsóbban megússza a válságot, és a déli tagállamokkal ellentétben nem sok támogatást adott a járvány kárvallottjainak. A miniszterelnök azt gondolhatta, hogy az adósság a hatalom hiánya, és igaza is volt.
Persze mivel az Európai Unióról beszélünk, lehet, hogy a végére sikerül megszülni egy olyan megoldást, amivel mindenki elégedett lesz, mert ebben tényleg Brüsszel a legjobb a világon. De most olyan helyzetbe került Európa, hogy ez ne tűnjön valószínűnek.
Kiemelt kép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher