Nagyvilág

Még élő hírességek gyászjelentését közölte véletlenül egy francia rádió

Egy francia rádió véletlenül élő hírességek, köztük II. Erzsébet brit királynő, a brazil focista Pelé, az Oscar-díjas Clint Eastwood és Brigitte Bardot francia színésznő gyászjelentését tette közzé.

A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy „technikai hiba” miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések. Az MTI megjegyzi, hogy a műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják.

Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját. Mint írták, körülbelül száz gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo. A rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására.

A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is.

Kiemelt kép: Sergey Guneev/Sputnik/Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik