Nagyvilág

„Felbecsülhetetlen értékű” személy lesz Biden kabinetfőnöke

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt szerda este bejelentette, hogy Ron Klaint választotta leendő kabinetfőnökének a Fehér Házban, írja az MTI.

Klain az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerint kipróbált demokrata párti politikusnak számít, az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata idején ő volt a felelős az Afrikában kitört ebolajárvány amerikai kezeléséért.

Szerda esti közleményében Biden úgy fogalmazott:

Ron Klain hosszú és sokrétű tapasztalata és az a képessége, hogy többféle politikai nézetet valló emberrel tud együttműködni, pontosan az, amire szükségem van egy fehér házi kabinetfőnökben akkor, amikor ilyen válsággal nézünk szembe, és ismét össze kell fognunk az országot.

Biden felbecsülhetetlen értékűnek minősítette Klain személyét és korábbi együttműködésüket.

Az 59 esztendős Ron Klain Joe Biden kabinetfőnöke volt, amikor a most 78 éves demokrata párti politikus az Egyesült Államok alelnöke volt, sőt már akkor is Biden mellett dolgozott, amikor a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke volt. Később Bill Clinton alelnökének, Al Gore-nak a kabinetfőnökeként tevékenykedett, majd 2014-ben az ebolajárvány elleni küzdelmet is koordinálta.

Klain már Biden közleményében megköszönte a várható kinevezést, és leszögezte, alig várja, hogy Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris segítségére lehessen.

Trump sehova nem vezető perekkel próbál változtatni az elnökválasztás eredményén
Az elnök továbbra sem fogadja el vereségét, és érdemi bizonyítékok nélkül állítja, hogy csalás áldozata. A cél valószínűleg nem is ennek bizonyítása, hanem az, hogy kételyeket ébresszenek az emberekben.

Kiemelt kép: NICHOLAS KAMM / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik