Nagyvilág koronavírus

Kezdődött az országos tesztelés Szlovákiában, az elnök szerint megvalósíthatatlan

Szlovákiában szombaton elkezdték letesztelni a 10 évesnél idősebb lakosságot, de az elnök szerint az elképzelés megvalósíthatatlan, írja a BBC.

A terv az, hogy két hétvége alatt négymillió szlovák állampolgártól vesznek mintát.

A védelmi minisztérium arról tájékoztatott, hogy a teszteléshez szükséges húszezer ember eddig 70 százalékát sikerült összetoborozni.

Kétszáz magyar egészségügyi dolgozó megy Szlovákiába tesztelni
Több helyen is toboroztak embereket a feladatra hazánkban.

Jaro Nad védelmi miniszter arról beszélt,

ez a hadsereg legnagyobb logisztikai operációja azóta, hogy az ország függetlenné vált. A járvány tekintetében rosszabbul állunk, mint Csehország, csak két-három héttel le vagyunk maradva.

A szomszédos Csehországban 13 051 új fertőzöttről számoltak be csütörtökön, így a 10 milliós országban már 310 ezer embernél mutatták ki a vírust. A halálozási ráta az elmúlt két hétben itt volt a legmagasabb lakosságarányosan az EU-ban.

Szlovákiában a számok egyelőre alacsonyabbak, de a modellezések szerint katasztrofális állapotok következhetnek be már november közepén, ha nem tesznek semmit.

Nincs alternatíva, csak a tömeges tesztelés vagy a kijárási tilalom

– tette hozzá Nad.

A védelmi miniszter szerint ugyan az antigén gyorstesztek 30 százalékban fals negatív eredményt hoznak, a PCR-tesztek jóval drágábbak és lassabban is hoznak eredményt, ezért a jelenlegi helyzetben ez a legjobb megoldás.

Valójában ez egy fantasztikus szám, ha azt vesszük, hogy a fertőzöttek 70 százalékát azonosítani tudjuk az országban. Ezután hazaküldjük őket, ezáltal nem érintkeznek másokkal, és lassabban terjed a járvány. Ez a legjobb, amit tehetünk, ha sok ezer olyan fertőzöttet szeretnénk megtalálni, akik nem is tudnak róla

– mondta.

A gyorstesztek eredménye 30 percen belül megvan. Ha pozitív, akkor az érintettnek karanténba kell vonulnia otthonában és fel kell hívnia az orvosát.

A legtöbben tíz nap múlva egészségesek lesznek. Néhányan talán kórházban kötnek ki, de esetükben bárhol tartózkodnának, ez lenne a vége

– magyarázta.

Akinek negatív lesz a tesztje, az a hétfőn életbe lépő kijárási korlátozás ellenére szabadon mozoghat majd.

Zuzana Caputova szlovák elnök szerint a szigorítások megosztóak, mert az állampolgárok kategorizálására a legkevésbé van most szükségük. Mint fogalmazott, megvalósíthatatlannak látja az operációt, és szerinte át kellene dolgozni a tervet.

Európában most először tesztelik le egy ország teljes lakosságát. Ha sikerül, más országok is átvehetik majd a példájukat.

Túl nagy fába vágja a fejszéjét Szlovákia ötmillió ember letesztelésével
A szlovák kormány a teljes lakosságot koronavírustesztnek akarja alávetni. A kísérlettel nincs vesztenivalójuk, de a sokszor megbízhatatlan gyorstesztek, az önkéntes részvétel és a kellő tekintély hiánya miatt aligha okoznak majd európai csodát.

Kiemelt kép: JOE KLAMAR / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.