Nagyvilág koronavírus

Lelépett a kórházból három koronavírusos orvos

A dél-romániai szökevények ellen feljelentést tettek, belső vizsgálat is indult.

A Gorj megye székhelyén, Targu Jiuban működő megyei kórházból szökött meg három betegként kezelt koronavírus-fertőzött orvos. A Főtér.ro szerint eltűnésük a tisztiorvosi szolgálat illetékeseinek tűnt fel csütörtökön este, amikor ellenőrzést tartottak.

A vizsgálat célja az volt, hogy felmérték, milyen mértékben foglaltak az intenzív terápiás ágyak, miként kezelik a betegeket. Ekkor tűnt fel a három páciens hiánya, illetve az is, hogy mindhárman a kórház orvosai, akiket néhány napja utaltak be.

Azonnal értesítették a rendőröket, akik a három szökevény orvos keresésére indultak. Hajnalban az akciót siker koronázta, mindhárman otthonukban voltak. Azonnal mentőt hívtak, és vissza is vitték őket a kórházba, ahonnan a személyzet tudta nélkül távoztak.

Bűnügyi feljelentést tettek ellenük, a kórházban pedig belső vizsgálat indult az ügyben.

A Főtér emlékeztet rá, hogy Romániában a járvány kitörése óta már csaknem hatezer egészségügyi dolgozót fertőzött meg a koronavírus.

Kiemelt képünk illusztráció: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik