2016 vs. 2020
2016-ban még paranoiának tűnt, amikor az első, országos méretű befolyásolási kísérletekről kezdtek el szállingózni a hírek a Trump–Clinton elnökválasztás kapcsán. Négy évvel később ez már a normalitás. Az amerikai felnőttek háromnegyede valószínűnek tartja, hogy egy külföldi állam beavatkozna az idei elnökválasztásba – derült ki a Pew Reserach Center nyári felméréséből. Ez meglepően magas szám: az amerikai választók elfogadták az új realitást, miszerint a globális hatalomként működő USA választása természetes módon vonzza a stratégiai versenytársak titkosszolgálatait.
Az már más kérdés, hogy az amerikai válaszadók egyes csoportjai nem ugyanúgy ítélik meg a beavatkozással járó kockázatot. A demokrata irányultságú szavazók 78 százaléka szerint ez kifejezetten veszélyes lehet, míg a republikánus körben ez mindössze 37 százalék. Ez is ékes példája annak a jelenségnek, hogy még ha a tényben – miszerint van befolyás – létezik társadalmi konszenzus, a következtetések jelentősen eltérnek.
Az FBI igazgatója, Christopher Wray szavai szerint Oroszország sose hagyott fel a befolyásolási kísérlettel, továbbra is nagyon aktív. A 2018-as kongresszusi választás körüli beavatkozások az ő értelmezésében csak főpróbaként szolgáltak 2020-hoz. Wray kimondta az általa látott információkra alapozva, hogy az orosz érdek jelenleg Trump második ciklusa, tehát újraválasztása segítése jegyében Joe Biden személyes integritását igyekeznek ott megtépázni, ahol csak tudják.
A képet árnyalandó hozzá kell tenni, hogy az oroszok idén nem mentek el addig, mint 2016-ban: vagyis hiába zajlik a közösségi médiában a dezinformációs művelet, most nem látni még olyan szignifikáns kiberbetörési kísérleteket, mint négy éve. Akkor a Clinton-Sanders belső demokrata konfliktust élezték ki Clinton kampányfőnökének és a demokrata párt belső levelezésének a kiszivárogtatásával, ahogy Clintont is a nagytőke szolgálólányának állították be ezekben a néha teljesen meghamisított dokumentumokban. Ezek a kijelentések a képviselőház belbiztonsági bizottsága előtt hangzottak el, tehát jól látszik, hogy a kongresszus szintén szorosan követi az eseményeket, néha felülemelkedve a pártmegosztottságokon.
Más kérdés, hogy vajon tényleg nem történtek ilyen kiberbetörések, vagy csak sikeresebben akadályozták meg azokat az amerikai elhárítók? Vagy éppen az orosz fél nem töltötte fel a publikus internetre a megszerzett anyagokat? A válaszok szilánkjait lehet csupán kiolvasni a nyilvános információkból.
Áraznak a szereplők
A kalkulust tovább színezi, hogy Egyfelől mégsem sikerült a nagy orosz–amerikai kiegyezés, hiszen a republikánus héják végül felülkerekedtek, és több, Oroszországnak kellemetlen szankciót nyomtak át Trumpon, diplomatákat utasítottak ki, a NATO keleti szárnyát erősítették, még a németek rovására is a lengyelekkel barátkoztak. Másfelől Trump elvégezte a belpolitikai munkát, szélesebbre nyitotta azokat a társadalmi sebeket, amelyekkel az orosz titkosszolgálatok dolgozni tudtak.
A Time által elért, név nélkül nyilatkozó, a szolgálatokat ismerő oroszok felvetették, hogy már a Biden-győzelmet is be kell áraznia Moszkvának. Tehát ha nagyon látványos műveletekkel állnának be Trump mögé akkor, amikor Biden esélyei éppen gyorsan nőnek, a végén sokkal rosszabb négy év következhet, mintha kicsit visszafognák magukat.
A függöny mögött
Trump kórházban töltött hétvégéje alatt, október 2-án egy amerikai–orosz nemzetbiztonsági találkozó zajlott le szép csendben Genfben, amelyre méltatlanul kevés figyelem jutott a médiában az elnök betegeskedése miatt.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Robert O’Brien és orosz társa, Nyikolaj Patrusev futottak össze Svájcban, úgy tűnik, orosz kezdeményezésre. Ez utóbbi pont azért lényeges, mert az oroszok taktikázása tetten érhető: kibertűzszünetet ajánlanak a Trump-adminisztrációnak, de ezt már a Biden-győzelemtől való félelmükben tehetik, mivel Biden előre bejelentette, hogy győzelme esetén súlyos szankciókat vet ki minden országra, amely az elnökválasztási kampányát befolyásolni próbálja.
Ennek az epizódnak az előkészítése jegyében még szeptemberben állt elő a Kreml egy közleménnyel, amelyben figyelmeztették Washingtont a kibertérben való konfliktus eszkalációs lehetőségére, másfelől rögtön jelezték készségüket, hogy a két ország garantálhatná egymás digitális terébe és választási folyamataiba való be nem avatkozását.
A genfi beszélgetés amerikai részről azzal zárult, hogy O’Brien győzedelmesen közölte, semmilyen beavatkozást nem tűrnének el; míg az oroszok szerint mindkét oldal megerősítette, hogy nem akarnak a másik ügyeiben kurkászni. Tény, hogy azóta se jött elő a négy évvel ezelőttihez hasonló komoly szivárogtatás: sem Wikileaks, sem Soros-levél vagy demokrata e-mailek. Ugyanakkor az elmúlt héten már jeleztek infrastruktúra elleni orosz támadásokat az amerikai hatóságok, tehát újfent kérdés, hogy ez az egész művelet elterelés volt-e inkább, vagy valamiért nem váltotta be a hozzá fűzött moszkvai elvárásokat?
Megváltozott környezet
A népesség tudatossága kérdéses, hogy mennyit segít a külföldi megtévesztő műveletek hatékonyságának csökkentésében; tipikusan amúgy is a peremeken lévő bizonytalanokat célozzák. Az viszont biztos, hogy a nagy szolgáltatók – Facebook, Twitter, YouTube, Google – azóta nem egyszer megfordultak a Capitol Hillen, „grillezték” őket meghallgatásokon a szenátorok és a képviselők. A nagy nyomás hatására Mark Zuckerberg és társai szépen lassan nekifogtak a virtuális világaik gyomlálásának. Alapvetően a minimumot teljesítve, de még így is érezhető különbséget produkálva a négy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. A Facebook rendszeresen közli, hogy hány száz és ezer álfelhasználót vagy megtévesztő, illetve erőszakos oldalt törölt, ezek hol az oroszokhoz, hol Kínához köthetőek.
Az USA-ban a polarizáció szintén jelentősen nőtt az elmúlt négy évben, nem függetlenül a beavatkozásoktól, bár nem azokból kiindulva. Ebben a környezetben egyre több a „hazai gyártású” összeesküvés-elmélet, mezei rasszizmus és erőszakos mozgalom. Így az oroszoknak nem is kell ezt úgy katalizálni, mint tették korábban, az ördögi kör beindult már. A támogatás ehhez pedig akaratlanul is néha a Fehér Ház szintjéről, magától Trumptól érkezik. Az első elnökjelölti vitában és más nyilatkozataiban Trump rendszeresen megkerülte az elhatárolódást szélsőjobboldali csoportoktól. Ahogy nem egyszer oszt meg szélsőségesnek minősített csoportoktól tartalmat vagy üzenetet, ezzel nemrég elérve azt, hogy a Twitter vagy a Facebook hivatalosan félrevezetőnek bélyegezte az adott elnöki posztot.
Hogy mennyire elterjedtek a konteók az USA-ban, azt jól mutatja, hogy az egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélet platformja, a QAnon támogatói közt már republikánus képviselőjelölteket találunk. Méghozzá közel egy tucatnyit, akik közül volt, akiket Trump személyesen támogatott, mellesleg maga is néha QAnon-tartalmat oszt meg, fia pedig QAnon-mémet posztolt. E platform eredeti „üzenete” szerint a világ celebjei és kormányzatai egy óriási pedofil hálózatot közösen üzemeltetnek.
Az Amerika-központú álelmélet azt is állítja, hogy Donald Trumpot – aki persze ez ellen küzd – a washingtoni bürokraták igyekeznek megsemmisíteni. Mára feldíszítették e hiedelemfát további elemekkel, például azzal, hogy az „5G terjeszti a koronavírust”. Egy QAnon-hívő egyszer fegyveresen blokkolta a forgalmat egy hídon a Hoover-gát közelében, később őt terrorizmus miatt vádolták meg. A szélsőjobboldali terrorista mozgalmak komoly térnyerésen mentek át az USA-ban, ahogy Németországban is.
Részben erre adott politikai reakció a Fehér Ház részéről, amikor a Black Lives Matter mozgalom békés megmozdulásait egybemossa a magukat az Antifával azonosító erőszakos csoportokkal, terroristának beállítva mindenkit, aki rasszizmust kiált. Más szóval, megszűnt számos orientációs pont, ami még 2016-ban is létezett; a Trump-adminisztráció folyamatos, saját minisztériumaival és háttérszerveivel, titkosszolgálataival szemben tanúsított bizalmatlansága következtében. Ennek a kára és kockázatai egyelőre felbecsülhetetlenek, de tágra nyitják az ajtót a dezinformációs beavatkozások előtt.
Az oroszok nincsenek egyedül, sőt
A Google nemrég adott hírt arról, hogy a demokrata kampánystábot kínai hackerek, míg Trumpékat irániak támadták meg. Pár éve elképzelhetetlen volt, hogy országok neveit támadásokkal összefüggésbe hozzák e privát szolgáltatók. Ma ez már rutinnak számít, a Microsoft is nyilvánosságra hozott hasonló kiberoperációkról szóló híreket. Ezekben tehát e három ország a rendszeres szereplő: Kína, Oroszország és Irán.
Kína az amerikai szolgálatok szerint egyértelműen Trump-ellenes, mivel kiszámíthatatlannak tekintik a vele való konfliktust – legalábbis így fogalmazott az amerikai választások biztonságával megbízott kormányzati felelős, Bill Evanina. A kínai műveletekről kevesebbet tudni, ugyanakkor a helyzet még az orosz–amerikai kapcsolathoz képest is jóval kiélezettebb a vámháború, Tajvan újrafegyverzése és az IT-háború miatt. A Stanford Internet Observatory friss anyaga szerint a kínaiak tartalomgyárakat, bérkommentelőket, álfelhasználókat vetnek be, vagyis részben hasonlít a forgatókönyvük az orosz beavatkozásra.
Tény, hogy az orosz hagyományok e téren régebbiek, a reflexív kontroll tekintetében a hatvanas évekig nyúlnak vissza, amikor ez már a szovjet propaganda és aktív intézkedések felelősei körében felkeltette az érdeklődést. A kínai és iráni szereplők tanultak 2016-ból: 2016 után a közösségi média befolyásolási technikája került nemzetközi reflektorfénybe, és kezdtek a lemaradt tanulók gyors gyakorlásba – hasonlóan ahhoz, ahogy a kibertámadások informatikai eszközeit Edward Snowden és Julian Assange közzétették, és ezzel az amerikai szolgálatok korábbi saját fejlesztéseit, fegyvereit az ellenfeleik és bűnözők kezébe adták.
Októberben az amerikai hatóságok arról számoltak be nyilvánosan, hogy az irániak és az oroszok is amerikai szavazókról adatbázisokat építhettek. Az irániak igyekeztek kiválasztani csoportokat, akiknek fenyegető e-maileket küldtek, az oroszokról nem részletezte az értesüléseket az FBI főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatón Wray és John Ratcliffe, nemzetbiztonsági igazgató.
Ezek az adatbázisok amúgy is a kampány eszközei az USA-ban, sokkal szabadabban vásárolhatók össze, mint a GDPR-korszak Európájában. A Cambridge Analytica szólt erről az epizódról 2016-ban, amikor egy-egy szavazóról akár ezres nagyságrendű adatpont gyűlhetett össze, hitelkártya-használattól klubtagságon át hűségprogramokig, online mozgásig, meglehetősen pontos profilt rajzolva minden óvatlan felhasználóról. Ezeket az adatbázisokat a mozgósításban és üzeneteljuttatásban kiválóan lehet használni, és a két versenyző stábjai meg is teszik. A külföldi szervezetek itt megerősíteni tudnak trendeket. Idén ez nehezebb, nagyobb a transzparencia, de látható a nyilvános adatokból, lekapcsolt felhasználói fiókokból, hogy továbbra is igyekeznek a legnagyobb platformokon az árokásást erősíteni.
A három ország tehát az elnökválasztás befolyásolására tör, azonban ha eszköztáruk hasonlít is, stratégiai céljaik és forrásaik mások. A három állam közül alighanem csak Kína kibercsapatai mérhetők össze létszámukban az USA csapataival, bár mindkét ország gondosan őrzi a számait. Moszkva e területen innovatív, ügyesen köti össze az online és offline műveleteket. Amúgy is költséghatékony a kiberhadviselés, főleg az űrversenyhez, nukleáris fejlesztésekhez vagy szuperszonikus eszközökhöz képest.
Kína stratégiai célja a saját imázsának fejlesztése, ezen dolgoznak a hálózatai, így védték be a koronavírus-válság legelső időszakában, és mossák azóta is reputációját ezzel kapcsolatban. Az oroszok az ellenfeleik információs terében kifejezetten agresszíven dolgoznak, keményen beavatkozva, komolyan befektetve a terepismeretbe, akár évekig épített álfelhasználói profilokat fejlesztve és később bevetve. Iránnak most rövidtávú célja Biden győzelme, hiszen a demokrata jelölt egyértelművé tette, hogy visszatérne Obama Irán-vonalára, és újra megegyezne Teheránnal.
Defenzívából offenzíva
A kiberbiztonsági szakértők arra figyeltek fel, hogy feltehetőleg az amerikai katonai kiberparancsnokság egységei az egyik legnagyobb botnet működését lehetetlenítették el egy támadás során. A botnet (robot network) alkalmas arra, hogy kérésekkel árasszon el bármely internetre kötött eszközt vagy oldalt, ellehetetlenítve ezzel annak elérését. Ez egy választási éjszakán komoly gondokat okozhatna, akár újságról, kormányzati információs oldalról vagy közösségi médiáról legyen szó. Ezért az információk alapján úgy tűnik, hogy megelőző jelleggel kiiktattak egy gyanúsnak tűnő botnetet – bár ebből számtalan működik a világban. A kiberbűnözők egyik kedvelt bevételi forrása a botnet-támadás árusítása a dark weben.
Az offenzív működés a kibertérben az egyik legkevésbé ismert államközi terület. Úgy is mondhatjuk, hogy mindenki elég nagy titokban tartja a képességeit e téren. A nemzetközi szabályozás érdemben hiányzik, még ha kézikönyvek és iránymutatások léteznek is. Az USA fenntartja magának a jogot, hogy offenzív módon is eljárjon, és hogy kibertérben érkezett támadásra akár konvencionális módon adjon választ.
Miért tűnik ennyire könnyűnek a beavatkozás?
A választásokba való beavatkozás régi játék a nagyhatalmak közt. Az eszköztár megújult részben a közösségi médiafelületekkel, a költséghatékonysággal. Másfelől legalább ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb faktor, hogy a globalizációnak kitett euroatlanti országok alsó-középosztálya és kékgallérosai valóban több szempontból vesztesei lettek a 80-as években teljes erővel megindult neoliberális, határokon átívelő globalizáció gazdasági folyamatának. Az ebből fakadó és szépen lassan felgyűlő társadalmi elégedetlenség mint táptalaj elengedhetetlenül szükséges eleme a mostani beavatkozási kampányoknak.
Kisebb csoportok mindig adottak erre, de az ilyen széles körű elégedetlenség történelmi lehetőségnek számít. Mindez nyilván azért is lehetséges, mert kevés politikai jelölt merte ezt korábban kimondani vagy érdemi gyógyírt javasolni, vagyis olyan javaslatokkal előállni, amelyek a társadalmi újraelosztást, adózást és szolidaritást újrahuzaloznák a globális kapitalizmus korára.
Figyelemreméltó példa, hogy Tajvanban, ahol a társadalmi kohézió messze nem annyira sérült, mint az USA-ban, a nagyon komoly kínai beavatkozási kísérlet a legutóbbi választásokon lényegében sikertelen maradt. Nem hullhatott ugyanis termő talajra a propaganda.
Tény az is, hogy a befolyásolási kampányok nem megváltoztatni szokták emberek világképét, hanem a létező világképeket erősítik meg, hangosítják fel, és ezáltal mélyítik a csoportok egymásról alkotott percepcióinak különbségét, magyarán szólva az árkokat. Ennek eredménye nagyon is veszélyes lehet, nemcsak az online térben: ahogy a QAnon példájától a radikális szektákig vagy a németországi Lisa-ügyig látható, ez a végén offline, a való életben is erőszakban nyilvánulhat meg.
A koronavírus okozta gazdasági válság egy kiváló fügefalevél az euroatlanti országok gazdasági és politikai vezetőinek, hogy átrendezzék a hatalmi viszonyokat és fenntarthatóvá tegyék hatalmukat azáltal, hogy visszatérnek a társadalmi szerződéshez, amely a közép- és alsó osztályok számára is kilátást, de legalább stabilitást és kiszámíthatóságot ad.
Szerző: Feledy Botond
Kiemelt kép: Jim Bourg / Reuters / Bloomberg / Getty Images
