Nagyvilág

Ukrajna megtiltotta a beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek

Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott agitáció miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel.

A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árulta el semmit. Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a választás idején.

Bár az ukránok nem mondtak neveket, az tudható, hogy miután Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára október elején ellátogatott Kárpátaljára, egy ukrán civil szervezet azzal gyanúsította meg, hogy kampánytevékenységet folytatott. Az ukrán külügyminisztérium ezt követően óva intette a magyar tisztségviselőket attól, hogy politikai agitációt folytassanak és beavatkozzanak a helyhatósági választásokba. Potápit ráadásul szeptember elején egy alkalommal nem engedték be Ukrajnába.

„Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki hétfőn Kuleba. A miniszter szerint nem lehet a helyzetet különbözőképpen értelmezni, az konkrét beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe.

Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket. Az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe,

szögezte le a miniszter. A nap folyamán bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki.

Szijjártó szerint nonszensz a kijevi nagykövet bekéretése

Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter még a beutazások megtiltásáról szóló hír megjelenése előtt a közmédiának azt mondta, „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt. Azt kérték számon, miért buzdították a magyarokat választási részvételre, miért buzdították őket arra, hogy támogassák a magyar jelölteket – tette hozzá.

Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt kemény reakciót helyezett kilátásba. A tárca arra reagált, hogy Szijjártó Péter vasárnap közösségi oldalán biztatta a kárpátaljai magyarokat arra, hogy szavazzanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikusaira és Babják Zoltán beregszászi polgármester-jelöltre.

Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy az Európai Unióval szorosabb együttműködésre törekszik és az európai integráció útjára kíván lépni, „akkor az ilyen bekéretéseket végre el kellene felejteniük” – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter a vasárnapi választási eredményeket kommentálva azt mondta: gratulál a KMKSZ-nek és a kárpátaljai magyaroknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KMKSZ erős frakcióval lesz jelen a kárpátaljai megyei tanácsban, így a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a következő időszakban is Kárpátalja tekintetében.

A magyar kormány elkötelezett a mellett, hogy segítse, támogassa a kárpátaljai magyarokat. Készen áll az együttműködés folytatására a KMKSZ-szel. Folytatja a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot és a kárpátaljai intézmények támogatását – tette hozzá.

Óriási örömnek nevezte, hogy Beregszászban meg tudta védeni polgármesteri posztját Babják Zoltán, aki „eddig is kiválóan teljesített”. Hozzátette: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre. A miniszter gratulált valamennyi magyar jelöltnek, aki megnyerte a polgármester-választást. Több településnek lesz magyar vezetője, elöljárója – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak, akik az országos átlagnál nagyobb arányban vettek részt a voksoláson. Ezzel világossá tették, hogy magyarokról a magyarok nélkül nem lehet dönteni az elkövetkező időszakban sem. A magyar kormány készen áll arra, hogy Ukrajna kormányával szorosabbra fűzze az együttműködést, hogy Kárpátalja közös sikertörténet legyen. A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a másik oldalról is „lesz nyitottság erre”.

A kijevi külügy szerint Szijjártó Péter beavatkozott az ukrajnai választásba
A magyar külügyminiszter a Facebookjára tett ki egy posztot, amelyben Babják Zoltán beregszászi polgármestert támogatta.

Kiemelt képünkön Dmitro Kuleba, fotó: VALENTYN OGIRENKO/POOL/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.